Haltelepítés volt!

2010.0617-én 15.00h-kor telepítettünk 2500kg 3 nyaras pontyot az iskola alatt és a szeszfőzde alatt! Nincs horgászati tilalom a telepítés miatt!

Sok sikert!

Haltelepítés

Következő ponty telepítés jövő hét végén, várhatóan pénteken lesz.  A telepítés során kb. 1500 kg. háromnyaras  ponty kerül a vízbe.

Ebben az évben az egy hónappal ezelőtti 2600 kg ponty és a soron következő telepítéssel szeretnénk növelni a fogási esélyeket. A telepítés után nincs horgászati tilalom.

Sok sikert!

Horgászverseny Id. Fehér Béla emlékére

Végre sikerült lebonyolítani az idei év első horgászversenyét, amit elhunyt horgásztársunk id. Fehér Béla emlékének szenteltünk. Az égiek is kegyesek voltak a 30 résztvevőhöz mivel ragyogó napsütés fogadott minket a tóparton.

A Zöld Elefánt vendéglő tulajdonosa és a törzsvendégek segítségével megszervezett versenyen a környező településeken élők is szép számban vettek részt. A verseny megkezdése és első igen rövid szakasza (elsült a jelzőpisztoly a verseny indítása után kb. 10 másodpercel 🙂 ) után a kissé szeles parton megkezdődött a versenyt, ahol változatos technikákkal,  eszközökkel és módszerekkel mindenki próbált halat fogni. A versenyzők két héttel a verseny előtt edzést tartottak és  nagyon bizakodóak voltak a versenyt illetően, mivel kb. két órás horgászat után majdnem 10 kilogramm zsákmánnyal zárták az edzést.

8 órakor a verseny elkezdődött és a begyakorolt taktikák bevetésében bízva mindenki várta az eredményeket. A kezdeti apró sikerek után nem jött semmi jelentős fogás amit a versenyzők leginkább az időjárás hirtelen változásának tudtak be. Így sajnos az egész verseny alatt a kárászok kifogásáért ment a küzdelem. Egy két versenyzőnek volt ponty akasztása ám a szerencse mégis elpártolt mellőlük, így minden kárászt és törpeharcsát megbecsültek és szákoltak.

A délben lefújt versenyt így a mérlegelés zárta le ahol igen vidáman, bár csalódottan mérlegeltük a sovány fogásokat.  A verseny első három díjazottja rakós bottal próbálta megfogni a nem túl aktív halakat.

A dobogós helyezettek:

1. helyezett: Berényi József

kep-174

2. helyezett: Vígh Richárd

kep-169

3. helyezett: Trencsényi István

kep-167

Gratulálunk nekik!

Külön köszönet illeti meg a Zöld elefánt vendéglő tulajdonosát Haraszti Károlyt a szervezés lebonyolításáért illetve a frissítő és bátorító italok biztosításáért felelős Kocsi Gábort is.

A résztvevők megelégedését látva augusztusban szervezni fogunk egy két napos harcsa fogó versenyt. A verseny időpontjáról és részleteiről hamarosan beszámolok.

A versenyen készült fotók itt illetve a galériában is megtekinthetők!

A versenyről készült képeinket a galériában megtaláljátok! Ha valaki szeretné megkapni a képeket, akkor az admin@tiszaugi-holtag.hu e-mail címre írja meg melyik sorszámú képre van szüksége.