„Hidd el, így kerültek a legjobb helyre”

Először is szeretnék gratulálni a két nagyon szép fogáshoz, amiről itt az oldalon kaptunk bemutatást, én megint csak kisebb fogásokról tudok beszámolni. Ebből is kiderül, sajnos a víz legalább 2 részre oszlik, a már említett Szeszfőzde, és a falu alatti rész a halak igazi paradicsoma. Ezzel nem siránkozni szeretnék, csak ami tény az tény, a mi részünkre kevesebb nagy testű hal érkezik meg!

A munka ünnepén mégse dolgozzon már az ember, így a szárnyas családoktól elszakadva a vizes élővilágot vettem üldözőbe! Május 1-én 11 óra körül értem ki a partra, testvéremmel. Szerencsére a szél is szépen alábbhagyott, és meglepően tapasztaltam, hogy a vízszint is pár ujjnyival növekedett! Gyorsan elkészítettem az etetést és már vízen is voltam! Szépen mozgott a hal mikor a helyek felé eveztem, 3 jónak tűnő helyet etettem meg főzött kukoricával, ami egy kis édeskés aromával megbolondítottam. De nem kell nagy etetésre gondolni, max 4-5 marék kukoricát szórtam a jónak vélt helyekre!

Míg Öcsém szépen fogdosta a törpéket, és gyűjtötte a kagylókat. Apropó kagylók, rengeteg nagy kagylót sikerült tesómnak a térdig érő vízben összeszedni, gondolom, a víz tisztaságát jelenthetik, hiszen 80-90%-uk élő kagyló volt, nem tudom szabályos-e ezután nem olvastam, de öcsém kipróbálta, de mivel csak a törpe jött rá, így gyorsan le is tett róla! Még soha nem láttam ennyi kagylót a vízben! Ha valaki tudna felvilágosítást adni, hogy-hogy? Miért? Azt megköszönném! J

De vissza a horgászathoz, mivel éjszaka süllőzésre gondoltam, így snecizésben kezdtem. 4 méteres spicc bot, 12es főzsinór, 16-os apró horog, egy kis darás etetés. Fogtam az elején gyorsan 3 törpét, majd egy elmerülős kapás után pontyot! Akasztottam, szegény 4es spicc szépen behajlott, de 2 rúgás után szakadt az előkém. Jól kezdődött! majd sikerült fognom egy 80dekás keszeget és egy kis tenyeres kárászt, és nagy nehezen összehoztam kb 15 darab snecit! Közben pedig a legnagyobb melegben a fenekezőm is elsült, éppen a spicc bottal játszottam, mikor valami hangot hallottam, aztán esett le, hogy ez a fék, már láttam is hogy a karika szépen oda ragadt a bothoz, és jól húz a hal. Csónakba vágódtam és kis idő múlva egy szép 2-es tükröst szákoltam. Szépen el is telt az idő, így hát szereltem egy kicsit majd 16:00 óra után irány a víz. Egy erősebb pontyozott szereltem, illetve egy kicsit finomabbat, természetesen úszós készséggel! Szépen élt a víz, ugráltak a kárászok, sok volt a túrás, burvány, bár gondolom teknős is volt az etetésen. Kisebb törpés tolások után, szép kapásom volt, akasztás után a hal a hínárba menekült, vártam-vártam, damilt adtam, emelgettem, már el akartam kötni a csónakot, mikor egy kilós kárász jött fel a hínár között, szerencsére sikerült kiszabadítani. Ráetetés után, még egy fokkal jobban kezdet élni a víz, de a túrások nagysága miatt továbbra is teknősökre kezdtem gyanakodni! Kárász után sokáig semmi, aztán ahonnan jött a kárász jött egy szép kis tükrös, nem volt nagy olyan 1,20as. majd már kezdtem a tavalyi horgászatokon gondolkozni, a feltolós kapásokat felidézni, mikor a valóságban, már szinte feküdt az úszóm. Erőteljesen bevágtam, és akkor megint csak felrobbant a víz, jó halat akasztottam, mikor elkezdet pattogni a vízen és teljesen beszorított fékkel a nád felé vette az irányt, 3-4 pattogás után a 25-ös előke megadta magát, nem is a horognál, hanem az előke végénél. A hal viselkedéséből, ugrálásból amurra gondolok, szerintem jó mélyen nyelte a horgon, és szépen a fogaival el is vágta azt! Nem volt nagy max 5kg-s, de nagyon tetszett ez a pár pillanat, de az amurokkal nincs szerencsém.  Kicsi csend után végre „elsült” a durvább szerelésem is. Jó volt látni az egész kapás folyamatot, rezeg kicsit az úszó, elindul felfelé, majd szépen oldalazásban kezd, bevágás után jó halat éreztem a horgon, ami sikeresen be is rongyolt a nádba. nem hagytam magam, a dobra rá fogva kierőltettem a halat, majd 10 perces fárasztás után nagyon szép, egészséges pikkelyes pontyot szákoltam, verte 2 kg-t inkább 2,5-re saccoltam. Már szépen eltűnt a nap, mikor újabb kapásom volt a „durvább” szerelékemen. Jó halat sejtettem, de most még nagyobb erővel indult a nádba csak a másik iránybaJ, csak hogy az erőltetés után a horog kiakadt a halacskából! Így szépe esti horgászat után, kilós kárász, 2 ponty, illetve 2 elvesztett hal.

Éjszaka, mint mondtam süllőket riogattam volna, de mivel kijött kereszttestvérem is, így 2 süllős, 2 pontyos szerelést vetettünk be, untobbikat fűzött kukoricával. Hajnalig egy mozdításunk sem volt, kis pihenés után újra rendeztük a sorainkat, eredmény 2 törpeharca, egyik a fűzött kukoricára, másik a kishalasra, a fűzöttet újra dobtuk, majd kb 1 óra múlva szép kapásunk volt, szépen indult a fékkel az elkövető. Végül is fröcskölős fárasztás után sikerült egy nagyon szép, szépen kerekedő pikkelyest fognom, 3-asra saccoltam. Szépen pontyzsákba került ez is! 5 re már az este megismert helyen voltam, kevesebb mozgást tapasztaltam, újabb kilós kárásszal kezdtem, majd folytatódót a sor minta, jött a kárász után egy másfeles ponty. Majd kicsit élénkült a víz, egyik szép indulós kapás után egy pikkely nézet velem farkas szemet a horgon. mivel kezdett nagyon melegedni az idő, másik helyre indultam volna, mikor pulóveremet arrébb rakva a telefonom belesett az etetésre szánt kukoricába, szépen el is merült benne. Menteni próbáltam a menthetőt, mikor újabb kapásom volt, újabb szép pikkelyes pontyot fogtam, az előző testvére lehetett J  Később még próbáltam egy másik etetést, sikertelenül. Estig sem volt semmi kapásom, megpróbáltam hát egyet keszegezni, spiccbottal, első halam egy szép fél kilós keszeg volt, majd 15 darab törpe után meguntam! L

Estére mér 2órácskát horgásztunk, barátom is fogott egy kisebb pontyot, több kapás már nem volt!

Sajnos a telefonom meghalt, 3-4 percekre tudtam csak bekapcsolni, így nagyon aggódtam mi lesz mikor fényképezésre kerül a sor, hát nem kellett! Sajnos az egyik pontyzsákom a varrásnál elszakadt, és a kötél szépen visszacsúszott, szép kis rést hagyva, ezzel az első napon fogott halaim kereket oldottak, először másra kezdtem gyanakodni, mert megint furcsa dolog történt velem, de ebben nem szeretnék belemenni!  így hát ha tudtam volna sem kellett volna képeket csinálnom, de a telefonom… így sajnos megint nem tudtam bemutatni a fogásaimat, de ahogy a cím is mutatja: „… Így kerültek a legjobb helyre”

Egyik horgásztárssal beszéltünk, rég volt ennyi hal a vízben, legalább is amerre mi keressük őket, a kárász nagyon szépen ívott, reméljük a pontyoknak is sikerülni fog! Remélem, mire beáll a víz, sikerül még egy túrát megejtenem, amire már fényképezővel és 4 telefon aksival készülök!  Sajnos a vízszint még mindig nem az igazi, de a mostani esők után reménykedem, hogy növekedni fog még!  Remélem az egyik visszaengedett halatokkal még én is találkozni fogok, bár ha a kisebb amurok is elbánnak velem, akkor egy ilyen hal… belegondolni se merek! J

 

Horgásztársi üdvözlettel,

Dexter

hozzászólás 2

Mátéh Csaba

Dex! Na látod, hogy tudsz Te halat fogni! Gratulálok!

Az amurtól meg nem kell félni. Nemsoká kész lesz az én írásom a 14 és felesről, látni fogod, hogy milyen egyszerű szerkóval fogtam. Semmi lézerkard, meg ilyesmi. :

Ha lesz alkalmad sokat fárasztani, majd ráérzel. Ha teheted, laza fékkel szedd ki a halakat, kevésbé vadulnak, és nem törnek erőszakosan a nádba.

bkari

Szia Dexter!

Ennyi balszerencse után kívánom neked, hogy teljesüljön a kívánságod!!!:):):)

Vélemény, hozzászólás?