Az én horgász módszerem

Most, hogy még mindig nem akar jó idő lenni, Tiszaug is vissza fagyot, így hát kicsit bemutatom, vagy is inkább, elmesélem miért is választottam a nádi horgászatot! A honlapot olvasva, azt tapasztalom, hogy talán én vagyok az egyetlen, aki ezt a „szakmát” űzi. nem foglak titeket untatni, hogy most az ólom hány centire van a horogtól, milyen horgot használok, meg ilyenek, talán a következő részben, most arra kaptok választ miért is ez az én módszerem! De persze ha erre vagytok kíváncsiak, akkor kérdezzetek csak, szívesen válaszolok!
Ugye a törpeharcsa számlálós horgászattal kezdtem, majd jött a spicc botos horgászat, majd az utóbbi pár évben, amit ellestem a keresztapukámtól, és kereszttestvéremtől, a nádi horgászat. Ehhez nem kell szász ezreket költeni a felszerelésre, csalinak ott a jó öreg kukorica, amit mezőgazdaságban dolgozó rokonaimtól ingyen be tudok szerezni. Így hát adott a dolog, de miért is ez, hát leírom, és mit gondolok erről a horgászatról!
Mikor a csónakba ülsz, kimész a vízre és figyeled a nádat, a sást, minden mozdulást. Utána kiválasztod a számodra szimpatikus helyeket, kitakarítod, szépen a betört nádakat eltávolítod a friss hajtásokat amurra gondolva lehajtod a vízre, majd nem vödör számra, hanem szépen pár marékkal megetetted a helyet, és így tovább a többivel, majd ez még megismételve. Utána jön a szerelék összeállítása, majd már mikor úgy érzed itt az idő a horgászat. Halkan kicsiket húzva az evezővel odalopakodsz, hangtalanul leszúrok a karókat, amivel rögzíted a csónakot, majd beállítód az eresztéket, szinte milliméterenként. Majd felcsalizol, és jöhet a dobás, mikor más huszadszor is kihúzód a szerelést, mert még mindig nem a nádszál mellé érkezett. Ez megismételni a másik bottal, majd várni. a várakozás, sokan gondoljátok, unalmas lehet, hát nem, ahogyan figyeled a természetet, a kis madarak repkedését, nádszálról, nádszálra, békák beszélgetését. Majd hirtelen feltűnik egy buborék, majd még egy, elindul a túrás, szépen egyenesen az úszód fellé, már szinte látod a vízben, hogy a hal éppen beszívja a csalid, majd megrezdül az úszó, kiemelkedik és indul oldal irányba! Nah ne mondja nekem senki, hogy ennél nagyobb élmény van! Aztán rajtad múlik megfogod-e a halat, rengeteg tényező szól ellened.

A saját tapasztalataim alapján néhány: 10 ből 9 hal a nádba indul, esetleg át a csónak alatt, de ha már ott van, rá tekeri magát a karóra, ami pont akkor úgy van leszúrva, hogy egy kézzel nem tudod felhúzni, és akkor a többi nádfalról, hínárról nem is beszéltem. Egy nádba megiramodó hal, szerintem még nagyobb erővel küzd, főleg sekély 50 centis vízben. És ekkor aztán még a 30-as damil is szakad, vagy törik a horog. Esélyünk kevesebb halat fogni, de akkor is ennél jobb horgász módszer nincs! Ennyi élményt nem hiszem, hogy más horgász módszerrel be lehet gyűjteni, na jó talán a pergetés még. A nádi horgászatban szó szerint mindent te csinálsz, és készítesz elő. Ezért örülök én egy ilyenkor fogott, 20 centis kárásznak 30 centis pontynak is!

Első élményem ezzel a módszerrel kapcsolatban az volt, hogy egy amurt sikerült akasztanom, 0 tapasztalattal, és hal kiugrott bevágás után a vízből, kezdésnek ennél több nem igazán kell!  Az utóbbi időben éjszakáként is horgásztam partról, a botok mellett aludva, igen ám, de hiába vagyok ott a kapást nem vettem sokszor észre, erre ajánlották a nyeletőfékes orsókat, illtetve hogy nyissam ki a féket. Nah erről megosztok egy történetet még, éjszaka szokás szerint éjfél körül elnyomott az álom, elhelyezkedtem a nyugágyban aludathattam 2-3 órát, mikor arra ébredtem, hogy egyik botom kispannolva a másik beengedve. Így mit tehet az ember, a beengedettnek bevágtam, de semmi se volt kitekertem, erre közben hallom, hogy a másik botom fékje megindul, nah több se kellett, megpróbáltam felvenni a harcot a hallal, csónakba szálltam.  Elindultam a hal után a 3 . szomszéd karójáig vezette a damil, ott visszafordult, majd szépen az én karómig vissza, amire rá volt tekeredve, azt kiszabadítva hirtelen megkönnyebbült a bot. Igen a szerelés már a parton volt, a másik botra rá tekeredve. lehet nem fogtam semmit, de a szívem sokáig a torkomban dobogott, ez is olyan élmény, amit nem felejtek soha, lehet megmosolyogni való történet, de akkor is az enyém. Hány meg hány ilyen van még…:-)

Mint tudjátok én a patkó kb közepén horgászom a vízen, ugye a holtág patkó alakú. Így nem sok lehetőségem van, a mély víz felé majd 2 kilométert kellene fel-alá járkálnom, pl a töklevelet, én csak képről és autóból láttam. Ott és a falusi szakaszon lehet én is sikeresebb lennék, de sajnos itt megint jön a pénz kérdése, motor a csónakra, illetve aksira…Biztos sokkal több szép hal van a töklevélbe, de nekem nem tudom, mikor adatik meg ott horgászni! Engem nem vonz a bojlis horgászat, behordani a csalit akár 100 méterig, majd várni, hogy megszólaljon a „vinnyogó kapásjelző” nah nem, saját véleményem szerint az a természetbe nem való, nekem lerombolja a természetességet, amiért ki járok horgászni, és én nem tudok a bot mellett feküdni napokig és várni. Eszemben sincs megbántani a bojlis horgászokat, de én valahogy nem találom ennek a módszernek a szépségét. Én maradok a jó öreg feltolós úszós módszernél.  De szívesen várok mindenkit, aki ott lent a sekély vízben megmutatja, hogyan kell nagy halat fogni, szerintem ez nagyobb kihívás, mint fent a mélyvízben tanítani meg engem nagy halat fogni! 🙂
Lassan itt a tavasz, reméljük, hogy a vízszint is emelkedni fog, így hát görbüljön!
Közben az írás befejezése után jött a jó hír, megfogtam életem első pergetet halát, egy nagyon szép csuka formájában, de mivel nem Tiszaugon, így többet nem árulok el róla! Remélem, ez még belefér Feri! Nagy az öröm!
Folytatása következik…!
Horgásztársi üdvözlettel,
Dexter

hozzászólás 17

Mátéh Csaba

Szia, Dex!

Írtad: „De szívesen várok mindenkit, aki ott lent a sekély vízben megmutatja, hogyan kell nagy halat fogni, szerintem ez nagyobb kihívás, mint fent a mélyvízben tanítani meg engem nagy halat fogni!”

Sekély (fél méteres) vízben művészet nagy halat fogni. Tavasszal, melegedő víznél lehet rá esély, akkor is csak szembe szélben. Ilyenkor kezdenek el igazán szaporodni az egysejtűek, őket meg fújja a szél. Ezekre állnak ki a halak.
Sokszor partról alig lehet bedobni, és az ember pofacsontja igen kipirosodik, mire arra téved egy jobb hal.
Május-júniustól már csak a szerencse és a véletlen segíthet ebben…
Abban meg határozottan egyet értünk, hogy a csónakos nádi pontyozás olyan izgalmakat ad, amit semmi más! Irtó kevés helyen fárasztani egy 50-60 centis pontyot igazi közelharc!

Tormási Gyula

Ötvencentis vízben is elmegy akár a 15kg-os amur,nem egy szép halat fogtam már ekkora vízből. De azért a mélyebb vizet szeretem én is,ami kb.100-150cm.

Mátéh Csaba

1-1,5 mélyen azért már jobban mozognak… Sajna az aszály miatt meg adott a víz”mélység”. Szerintem jobb módszer a hal után menni, mint bevárni. Tavaly 70esre eveztem a karom. 😉
Na jó, azé’ ez túlzás, de rengeteget eveztem halat keresve. Nem betliztem egyszer sem. Lehet, hogy a keresés miatt, de az is lehet, hogy fix helyet horgászva is meg lettek volna az élmények. Passz. A tavalyinál rosszabb évem soha ne legyen, és ezt kívánom Nektek is!
Görbüljön!

Dexter

hali,

Volt mikor úgy fogtam amurt, hogy az úszó beleállt az iszapba…illetve sajnos 50centis mélységnél a kisebb jellemző már, van mikor az evező tollát félig se lepi el a víz,
Én is tavaly eveztem a legtöbbet,
van 2 hely amit már kinéztem magamnak…de az egyikre egy emberke jár és csak nézi a vizet, beül a stégre, ami majd össze dűl és ott ül órákat, de csak nézi a vizet, nem horgászik a másik hely pedig a régi sikereke színhelye, csak hogy 6 éve stéget építettek oda, amit kb 4 éve senki sem látogat. 2 új hely 4 régi kíváncsi vagyok mennyi marad meg belőle…:(
most mondja nagyon a havat, hátha…én reménykedem az előző pergetés sikerei után pedig még jobban! 🙂

Dexter

Balán Attila

Szia Dexter. Többször elolvastam az írásodat meg az ezt megelőzőeket is. Nekem egy picit úgy tűnik mintha nem hinnél saját magadban,abban hogy igen is sikerülni fog,a nagy hala becserkészése. Többen jelezték,hogy ha ez az álmod,akkor talán tudnak benne segíteni azzal,hogy az általuk próbált és eredményesre vizsgázott módszerrel és helyválasztással összejöhet. Úgy láttam,hogy Te ezt mégsem veszed jó néven,pedig szerintem Csabáék és Gyula is csupa jó szándékból ajánlotta fel.Nem hinném hogy bármelyikük is kérkedni akar és kioktatni a horgászatról.Senki sem vitatja hogy az a horgászat amit te képviselsz az izgalmas,viszont ahogy Csabi is mondta elég rövid az az időszak amikor esélyed van az esetleges „nagy hal” megfogására,és ha meg is akasztod egy 10+os jószág megfogása a nádtorzsák között bizony embert,és felszerelést próbáló dolog.Ami persze sikerülhet,és ha ott megfogod mindennél nagyobb élmény lesz. Sajnos az itteni fórum beszélgetésekből csak kevés ember módszerét ismerhetjük meg,de ha megnézed mindenki mást csinál.Te nádi horgászat meg szállottja vagy,Csabi cserkel,keresi a halat,Gyula a bojlizást és a különböző modern horgászmódszereket részesíti előnybe Én pedig a tökös környékén horgászom,ami megint csak más taktikát igényel.De mind mind a magunk módján eredményesek vagyunk és nem hiszem,hogy különbséget tudunk vagy lehet tenni hiszen mindenki azt csinálja,amit igazán szeret és azon munkálkodik hogy tökélyre fejlessze,arról nem is beszélve hogy szerintem minden fajta horgászatnak megvan a maga természetessége. Attól hogy én sosem horgásznék egy 14 m rakós bottal attól még az eredményességét valamint a természetességét nem vitatom hiszen ez is horgászat mint a sima fenekezés vagy bármi más.Versenyeken is bármely módszert keresztbe verik.A másik része hogy van egy jó példám a „nekem úgyse sikerül pergetve halat fognom” dologra. Van egy „ismerősöm” akit bár érdekel a pergetés de nem jártas a dologba ezért elég kishitűen áll a dologhoz mégis elmegy egy vízre ahol elkezd pergetni majd a 10-ik dobás környékén feladja és fenekezőre vált.Pár napon belül újból kimegy és egy vélhetően gyönyörű 4-es csukeszt üt meg pergetővel Ő aki szerint úgysem fog semmit pergetővel.Így már a megfogott fadarab mellett egy szép krokodil pofájú is szerepel a fogásiba:-):-) 🙂 ismerős??????:-) A lényeg az hogy a nagy hal lehetősége minden dobásban benne van nem szabad kishitűnek lenni ,persze nem azt mondom hogy el kell fogadni az eredménytelenséget mert ha elégedetlen vagy akkor próbálsz is tenni hogy ez megváltozzon.És ha már ennyire segítőkész horgásztársakkal akadtál össze akik önzetlenül segíteni szeretnének neked azt becsüld meg mert sajnos egyre kevesebb az ilyen aki nem eltitkolni próbája módszere eredményességét. Üdvözlettel Balán Attila

Dexter

Szóval 🙂
Azt beszéltem egy ismerősömmel, hogy ha megyünk máshova horgászni akkor nem panaszkodom, most a pergetéssel is belenyúltam, de ott ahol igazán szeretek horgászni, az én „helyemen” ott nem sikerül igazán halat fognom…ÉS ezért írtam azt, hogy, ha tényleg valaki segítene, akkor ott mutassa meg, mert lehet a mélyebb vízen, ez-az beválna, ami ott „nálam” nem! ÉN erre akartam kilyukadni, nem arra, hogy elutasítóm a segítséget. Így is mindig tanulok, mert szerencsére van kitől, de itt ahol szeretném, ott nem igazán jön össze.( a helyen a halfogás) A bojlis módszer pedig Nekem, hangsúlyozom nekem nem jön be, és ezzel senkinek nem ártok, hogy ezt így leírom, és azokat se bántom meg akik ezt a módszer űzik, lehet ha kipróbálnám bejönne, de valahogy nem az én világom, de arról kár véleményt mondani amit nem is ismerek!

Dexter

nah közben meg elküldte, de ha Neked ez jön le akkor lehet másoknak is, szal elnézést kérek azoktól akiknek, nem tetszik, vagy akiket ne adj Isten megbántottam, nem volt szándékomban, és elolvasva én nem is érzem így!

üdvözlettel,
Dexter

Balán Attila

Megbántani szerintem senkit nem bántottál meg csak tényleg minden írásod olyan szomorú hangvételűre sikeredik. De hajrá nagy halra fel:-)

Dexter

Pedig most szerintem nem volt semmi szómórúság, sőt, még görbült is a végére 🙂
De majd igyekszem a következőkben 🙂

joci

Szia Dexter!
Szerintem nagyon közel horgászhatunk egymástól, mert én is a patkó közepét horgászom a vasúti oldalon.No nem sűrűn, mert csak időnként van lehetőségem megkapni a stéget, de akkor szépen fogtam idáig. Csónakkal megyek oda és pár napot ott töltök. Szívesen megosztanám Veled a tapasztalataimat, pl. egy szombat – vasárnapi hétvégi peca alkalmával, persze a Te helyed környezetébe. Ha gondolod, a tavasz beköszöntével megejthetjük.

Üdv: Joci

csonakos.25

Gyula jogos a kezdeményezés,de a lékelés a víz kezelő feladata.Gondolom a héten elkezdik,eddig míg nem esett hó a jégre nem is volt probléma,de mivel jelenleg a holtágat 25-40cm-es hó borítja és evégett bizonyos életfunkciók is megváltoznak,értem ezt a víz teljes élővilágára.Tehát a lékelés élettani szempontból is szükséges!Mindenesetre részedről dicséretes a hozzá állás.Üdv:Csónakos.

Dexter

Joci,

A kis befolyotól melyik irányban? nádban szoktál horgászni? Illetve melyik stégen, tudsz közelebbi támpontot adni nekem? Esetleg ha itt nem akkor adok egy e-mail címet és oda is írhatsz!
köszi,
Dexter

admin

Sziasztok!
MA a halastavakon volt lékvágás, holnap már a holtágon is fognak lékeket vágni! Megy valaki lékhorgászatra? 🙂
Üdv:Feri

Mátéh Csaba

Én ugyan mennék lékelni, de most nincs olyan isten, hogy motorral átmenjek… Keresek valami megoldást, mert már nagyon mennék.

Van valakinek olyan kamerája, ami hidegben is működik? Érdemes lenne videót készíteni a léki pecáról. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .