…Egy álom valóra válik…

Még most is hallom az orsóm fékjét, ahogy elindul, és szól a „vinnyogós”. Ez olyan, amit soha nem fogok elfeledni. Sokáig ez a pár napos horgászat is a szokásos módón zajlott, nem nagyon jött be, amit elterveztünk, és a halak sem voltak velünk. Majd jött az a bizonyos kapás hétfőn éjszaka. Igen az a bizonyos zöld bot és az az orsó, amelytől eddig nagyon féltem és mióta nálam vannak nem nagyon hozott, szerencsét, és akkor a horogról nem is beszéltünk… de ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor gyere és olvasd végig az én kis történetemet, amivel egy álom vált valósággá…

 

kep006 Hívott barátom és egyben legjobb horgásztársam, hogy valahogy ki kellene próbálni Tiszaugon a mélyebb részeket. Volt pár ismerősöm, mégis neki köszönhetem, hogy sikerült elintézni. 1 hét csúszással, de elindultunk. Csütörtökön még megnéztük a helyet, mit hogyan, és hogy ne legyen semmi váratlan, már akkor nagyon biztató volt! Szombat délután elindultunk, semmi extra, 4 napra, 1 heti élelem nekünk és a halaknak, egy heti cucc, az Opelbe alig fértünk be! Mivel a helyen ahol voltunk csónak nem volt, így kipakolás után barátom kocsiba ült, vissza az ő kis házukba, onnan el a csónakkal a mostani szállásunkra…kicsit bonyolult 😀 ÉN közben elrendezgettem a dolgokat, majd hogy én fogjam az első halat. Szereltem egy fenekezőt, sikerült is fognom két ujjnyi törpét 60 méteres távban, hát mondom kösz és le is raktam.  Közben megérkezett a csónak és a maradék cucc. Barátom harcsázni is akart, így gyors csalihalfogásba kezdtünk, én spiccbottal, Ő match-vel a nád szélében. Közben én szereléket gyártottam éjszakára. Sikerült a matchen 3 törpe után egy 30 dekás kárászt fogni, majd csak törpe. Gyorsan főtt kukorica fel a horogra és barátom így várta a halat, én meg szereltem. Bejött! Sikerült gyorsan 2 pontyot fognia, nem nagyokat, de mégis jó kis löket volt az elejére J Egyik pontyot 3 bottal sikerült fárasztani, mivel összeszedte a spiccbotomat és közben valahogy berántotta a vízbe a szerelés alatt lévő botomat…nah jól kezdődik!

kep004_0 2 helyet etettünk, mivel nem nagyon tudtuk a dolgokat, ezért a jól bevált ősszel sok halat adó növényest is megetettük, bár nem volt közel hozzánk… míg a stégtől a stégtulajdonos karójának sávját etettük. Etetés semmi extra csak a kukorica, de majd minden formában! Éjszakát megúsztuk kapás nélkül… apropó éjszaka, barátom sátorban, én meg letelepedtem a stégre, egy hálózsákkal, de nagy hibát követtem el első este, nem figyeltem a szúnyogokra, nem sikerült sokat aludnom… illetve szemközt is valakik jól szórakoztak.  Sőőőt… Hajnalba megnéztük a gazost, menet közben elég sokan horgásztak és fárasztottak is. Indulás előtt ki jött a szomszéd is, sikerült meglesni hova horgászik, vagyis a távot, nekünk is azt javasolta, hogy a meder lehet a nyerő. A gazban nekem semmi, csak kárászkapások, barátom fogott egy pontyot, illetve egy szépen beindult neki, aztán kipattant a horog.

Nem sokáig bírtuk a napon, így vissza stégre, élesítettük a botokat, majd vártunk és vártunk! Barátom dél körül elment egy kicsit, egyedül maradtam. Sajnos nagy meleg volt, közben volt egy kapásom, talán az első komolyabb, de sajnos nem lett meg, kb ezzel egy időben a szomszéd fogott egy bő 2 és feles pontyot.  Lehet beúszott egy raj, Ő megfogta én sajnos nem.  Később a szomszéd hazament, 3 óra körül a legnagyobb melegben végre kapás megint, és végre fáraszthattam, egy szép 3 és feles se nem tő se nem nyurga pontyot sikerült fognom, nagyon örültem neki. Mivel a távolságot dobva nem értem el, így a botot letettem, és a csalihalazó helyre dobtam egy úszósat. Az is elsült sikeresen, be a stég alá onnan kihoztam, de egy kő és fa kombinációját nem bírtam kivédeni, szépen pont a 2 közzé berongyolt J így mehettem a vízbe, de várható volt, mire oda értem már nem volt a horgon!

kep048 Vasárnap este a másik oldali szomszéd is kijött, de ők sem sokáig voltak egy éjszakát és reggeli órákat várták meg, egy kapásuk volt, amit nem is értettem, hogy miért nem vágtak be vagy valami… pedig szépen indult a nyeletőfék. De ahogy megfigyeltük, nem hiába a sok műanyag pohár, sokan űzik ezt az etetési módszert, mi is így próbálkoztunk, többet nem árulok el belőle, nem nehéz innen már kitalálni! J Vasárnap este/éjszaka: este volt egy ejtős kapásom, de csak pár pillanatig érzetem halat, ez sem lett meg… barátomnak is volt 2 kapása, de semmi, kezdtünk nagyon nem jól állni. S kedvünk is….de éjszaka végre sikerült aludni, sok-sok szúnyog elűző spirállal, és végre nem is volt olyan meleg, hajnalba, barátom botjának kapása ébresztett, jött is a sátorból, már indult a fék is de megint üres bevágás, újabb pofont kaptunk. Hétfőn hajnalba úgy álltunk, hogy 3-4 kisebb ponty és az az egy jobb ponty, édes kevés…

Valamin változtatni kellet. Kicsit korábban elmentünk a gazba, de semmi, pedig volt olyan kapásom is, hogy már feküdt az úszó. Nem is próbáltuk sokáig, stégen a szokásos botok be, mi tüzet raktunk és jó kis szalonnás pirítósos hagymás reggelit fogyasztottunk, ezt kellett a jó kedvhez. ÉS jött a változtatás, horog és előke cserék, kicsi finomítás a szereléken, de az a bizonyos zöld bot csak egy előkekötést kapott, horog minden maradt a régiben. Ami már működött most miért nem? Én reméltem, bíztam, hogy hátha.  1-1 bottal pedig visszatértünk a karós etetéshez és láss csodát bevált, újabb szép pontyot sikerült fognom, majd barátom is fogott egyet. 2 óra alatt többet fogtunk ezen a helyen, mint eddig. Valami működött, vagy csak ránk mosolygott a szerencse: D Igen ám csak jött pár kenus… és egy vizibiciklis…2 kenus csoport még kikerült, a vizibiciklis észrevette, hogy horgászunk, de jött a 3. kenu…kb 4 méterre a stégtől akart elmenni…szerintettek? 3 botot vitt el majdnem… szerencsére, ahogy észrevették, rögtön meg is álltak „jó nevelt Piaristák” J

Hétfőn délután beáztattam egy kis kukoricát egy nagyon büdös aromába, ami tavaly nyáron a sekélybe bevált… és ezt poharaztam el! J A csali is ez volt fűzve, ez került be este az etetés szélére, jó messzire. ..Este megint semmi kapásunk, 6-tól éjfélig, sőt hajnalig, nem volt semmi kapásunk…de miért? Miért nem evett este a hal? És éjszaka? Amikor a legnagyobb melegben pedig mozgott, fogtunk is szóval evett is… éjszakázás a szokásos, a botok bent, sörök a kézben, de semmi. Barátom fél 10 körül elment piheni a sátorba, én is úgy elaludtam, hogy semmiről sem tudtam…

…és akkor 23:40 körül valamire felébredtem, Igen az a zöld bot, vagyis a nyeletőféke és a hozzá tartozó kapásjelző, visított füstölt is ha láttam volna. Szemüveget, mert a nélkül azt se tudtam melyik az a bot…J Bevágtam! Ült is, szépen jött kifelé, barátomnak kiabáltam, de semmi. Stég közelében kezdődtek a bajok, már kb ordibáltam semmi, és ekkor összeszedte a másik botom, majd barátom két botja felé indult. Hátráltam, nyúltam a telefonért, de megint semmi. Elkezdett az Ő kapás jelzője is sípolni, na erre sikerült felébrednie J.  Igen ám csak hogy a másik botommal szépen összeakadtam, így nem volt mást tennem gyorsan elharaptam a zsinórt, nem érdekelt majd 100 méternyi damil, nem tudtam mit tenni, de később meglett 😀 . Csónakba szálltunk, barátom mondta hogy biztos amur, talán az a hal amiért jöttem, amire vártam J. . Szépen a hal után indultunk, barátom pedig  tiszta helyre navigált, ahol fárasztani tudok. Körül-belül 15 perce ment a fárasztás, de semmi, a botom szépen görbült a fék szépen szólt, nem mertem erőltetni, hiába a vadi új 33 as damil, az orsóm szépen csavarta azt…. 20 perc után végre megláttuk, igen amur volt és nem volt kicsi, nem nagyon tippeltük mekkora lehet, de ahogy megláttam, kicsit megdobbant a szívem és az adrenalin is elindult. Csónak közelébe folytattam a küzdelmet, hosszú percekig, szerintem át léptük már a 40 perces fárasztást mire azt éreztem fárad, szal csak nem olyan kicsi…

kep0078 Már olyan 8asra tippeltük, és már azt beszéltük hogyan próbáljuk meg megszákolni J A csónaktól féltem, hogy bemegy alá és akkor…, egyszer bement, meg ugye a motor is, de megúsztam, másodszorra minden gond nélkül sikerült megszákolni, miénk volt végre!!! J Gyorsan kimentünk vele a partra, de mivel nincs pontymatracunk, így mindent nagyon óvatosan csináltunk. Nehogy valami baja legyen a halacskának. Szákban mérlegelte barátom, nem hittem, amit mondott 11kiló… igen, ám de szákostól, és akkor jött az agyalás, hogy most akkor mekorra a szák, de először pár fénykép, majd lemértük 84 centis volt farktőig. Gyorsan visszaengedtük kicsit bentebb, szépen el is úszott a koma. ÉS akkor jött a vissza mérés, pontos adatokat nem tudok szolgálni, de annyit igen, hogy meg lett a 10+ nem sokkal, mi 10,15- 10,20 között állapodtunk meg, mivel nem volt digitális a mérleg, így van, aki a kisebb számot van aki a nagyobbat könyvelheti el, de a 84 centi az biztos. Aki tud, viszonyíthat is J szóval sikerül, nem egy kocka műtóból, hanem egy igazi vadregényes vízből foghattam ki életem első 10+os halát! J Talán nagyképűség nélkül mondhatom megérdemeltem, bár nem gondoltam volna, hogy ekkorát fogok… nagy ugrás a 4es pontyok után egy ilyen hal!

kep0083 Köszönöm Tiszaug, és Köszönöm a Horgászbarátomnak, mert nélküle tényleg nem sikerült volna ezt a gyönyörű halat megfognom!  Reggel 6 és 8 óra között beindultak a halak volt hogy mind a ketten fárasztottunk, fogtunk 2 darab amurt, jöttek a pontyok is, pontyzsákkal megint megszívtuk, de nem baj, fényképezni szerettük volna a két jobb pontyot, hát megléptek előlel J. a többit nem akartuk a tüzőnapon így csoport teríték nem készült, de az a délelőtt nagyon jó volt, 5-6 pontyot fogtunk még az amurok mellett. Jött megint egy 4 es és pár kisebb! Szóval a végére csak sikerült, szépen fogtunk. Mikor Ferivel beszéltem, mondta, hogy elkezdték a vizet pótolni, nagyrészt azért ez is közre játszott a fogásokban! Sajnos kedd délután már jöttünk haza. De ősszel újra megpróbálunk visszatérni. Remélem akkor is megfoghatom ezt a gyönyörű és egészséges torpedót!!!

Dexter

Egy Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .