Tiszaug egyik csodája

Rendhagyó módon most nem halakról és fogásokról írok Nektek, már csak azért sem mert a hétvégén az égiek nem a megszokott módon kedveztek a kapásoknak. Így a hétvégi találkozás egy nyurgával vagy a kis vehemens torpedókkal most nem jött össze.

Ezen ugyan cseppet sem csodálkozom, hiszen a meleg front jócskán megkeverhette velünk együtt a halak szokásos napirendjét, bár halkan súgom csak meg, az sem segített az alacsony kapás indexen, hogy egy tucatnyi cserkész palánta fel alá járkált kenuval egyik helyünket megzavarva a másikig egész szombaton, mintha nem lenne elég hely a holtágon egy kis evezéshez. Bár nőiesen megvallva, mikor már a negyedik oda-vissza körüket tették meg, elzavarva ezzel az összes még horogra csábulni kívánkozó kopoltyúst már én sem a megszokott nyugodtságommal és kellő intelligenciával tessékeltem őket a melegebb égtájakra.

De mindhiába minden igyekezetem, nyilván nem voltam így sem kellően határozott, így nem maradt más hátra, mint felfedezni a part számtalan csodáját, mindennemű bosszankodásom helyett.

Szerencsére Tiszaug egyike azon vizeknek, ahol ha nem megyünk el az aprónak tűnő dolgok mellett és nyitott szemmel járunk apró csodákban lehet részünk, de emellett hatalmas élményekkel is gazdagodhatunk!

Beletörődve, hogy a hétvégénk élményektől mentes lesz, helyesbítve halatlanul telik megpróbáltam élvezni a nap melegét, szundítani egy csöppet a stégre terített hálózsákon és figyelni a sás apró rezdüléseit miközben egy újabb csoda tárult a szemem elé. Megérkeztek a gyönyörű kecsességükről, ámbár harciasságukról is híres hattyúk, melyek ismételten felejthetetlenné varázsolták a hétvégénket! Két hete bukkantak fel először a holtágunkon, akkor még igen távolságtartóan térképezték fel a körülöttük lévő világot, de ez ezúttal nem így történt! Megzavarni útjukat még véletlenül sem szerettük volna, így eleinte csak messziről csodáltuk meg gőgös szépségüket mindaddig míg azt nem tapasztaltuk, hogy látszólag már van egy bizalmasuk a vízen, egy barátságos horgász személyében, ki már készült jövetelükre. Nyilván nem most először keresztezte útjuk egymást s ennek érzékletes példája volt, hogy elsőként felé vették az irányt és hálásan csipegették az általa szórt csemegét. No nekem sem kellett több, hiszen gyermekkorom utolsó halovány emlékeiben él már csak, mikor a Fertőn hattyúkat volt alkalmam etetni s pár éve annak is már, hogy az otthonom közelségében lévő Sóstón közelebbről is szemügyre vehettem kecses szárnycsapásaikat, így mikor távozni készültek a honfitárstól, apró kukorica szemeket szórtunk a vízbe. Bár messze voltunk egymástól a hang számukra is megmásíthatatlanul jelezte a finomságot. S rendületlenül közelítettek felénk, majd meghajolva botjaink zsinórjai alatt, már el is érték a számukra várva várt célt, megszépítve ezzel azt a röpke óránkat, amit velünk s a közelünkben töltöttek!

Nem tagadom hosszú időre hatásuk alá kerültem s még most is, hogy írok róluk merítkezem a pillanatokból, amivel megajándékoztak.

Nem tudom nálunk költöttek-e vagy csak a repképtelen vedlési időszakuknak idejét töltik a holtágunkon, mindenesetre üde színfoltjai a vizünknek és ha a fiókáikat is itt költötték júniusban, akkor minden bizonnyal még hosszú évekig csodálhatjuk őket.

Amit azért minden horgásztársamnak nem árt tudni róluk!!! Mielőtt bárki tovább ugrana, nem kiselőadást kívánok tartani, ha valakit bővebben érdekel életmódjuk számtalan mindenre kiterjedő írást talál a neten életükről, szokásaikról, viszont van egy két fontos dolog, amit jó ha tudunk, ha már nálunk is megmutatják szépségüket. A holtágunkon megjelenő faj neve a bütykös hattyú, nevét a fején lévő fekete bütyökről kapta. Fő táplálékuk a vízi növényi részek, magvak, rovarok, férgek, kagylók, apró kétéltűek, ritkán halak, de előszeretettel buknak le hogy az etetett helyeinkről összeszedegessék a kukoricát, búzát, főleg ha éppen szembesülnek az etetéssel, amivel önmagában nem is lenne gond, azzal viszont van, ha az etetéssel egyidejűleg horog is le lett téve a szokásos csalival. Hiszen a hattyúk, akárcsak mint a várt halaink, a kukoricával együtt a horgot is összeszedik, amely nem ritkán pusztulásukhoz is vezethet! Ezt megelőzendő, ha hattyúval találkoztok, ne dobáljatok etetőanyagot, ha csak meg nem akarjátok őket is etetni és amíg abban a kis időben látótávolságotokon belül tartózkodnak, ne hívjátok fel a figyelmüket a célterületre egy-egy etetőkosaras csobbanással vagy kukorica szórásával. Félni nem kell tőlük, hiszen agresszív magatartásuk csak fészkelési időszakban jellemző, s akkor is csak a család hím nemű tagjára a gúnárra. A veszélyeztetettségüket szárnycsapásokkal jelzik, ilyenkor jobb csendben hátrálni és ezzel éreztetni, hogy nem kívánjuk territóriumukat megzavarni. A mi hattyúink gyűrűzöttek, legalábbis a szülőpár biztosan, így különösen figyeljünk oda rájuk, hiszen sok kutatás eredményét segíthetik még. Igyekezzünk csendben lenni közelükben és ha van rá módunk legyen nálunk egy kis csemege kukorica, kenyér galacsin, aminek mindig igazán örülnek.

Akik lemaradnának a velük való találkozásról, azoknak küldöm a képeket, melyeket róluk sikerült készítenem.

Remélem hamarosan a halakhoz is újra szerencsénk lesz! Addig is kellemes időtöltést és jó horgászatokat Mindannyiótoknak! 🙂

 

Üdv.: Zsu