Újabb horgásztúrám eredménye

Előző horgászatomkor a nyár legmelegebb napjait kellett túlélnem, így az időjárást látva, arra jutottam, hogy a lehűlő, borongós napokon is szerencsét próbálok. Julius 27-től juliús31-éig horgásztam.  Már ismert módokon, bár most a szomszéd kint lakó horgászt megkértem, hogy hagy horgásszak egy kicsit a közösen vallatott sásos helyen, ahol a vízállás szerintem még megfelelő volt. Bár a sekély részen található nádfalas etetésemen is elég szép vizet mértem, ha szépnek nevezhető az 50-60 centis víz… tavaly volt mikor az úszó is beleállt az iszapban, olyan kicsi volt a víz.

A horgászat előtt és közben több hidegfront is betört, illetve elég nagy széllel találkoztam, ami erősen rányomta a horgászatomra a bélyegét. Etetésem semmi extra előre áztatott, és főzött öreg kukorica volt, ezzel etettem a 3 helyet, amiből később 2 lett.

Első napon etetésé volt a főszerep, illetve a kis halfogásé, ami egyben elég szórakoztató is. Az etet helyeimet szépen kitakarítottam, illetve nád letöréssel próbáltam kedveskedni az amuroknak. Csak a szokásos mederben található etetést vallattam, de semmi nem történt egész szerda este illetve hajnalban, de én ilyenkor első nap nem is számítok halra. Másnap 28-án, már elkezdtem az etetéseket járni, nagyon kevés sikerrel, a nádi etetésemen, már megfigyeltem, hogy ott reggel kevés esély van kapásra. halak mozogtak, de inkább rablás volt sok, süllőcskék, balinok rabolhattak.  Így hát pár órás nádas, majd sásas horgászat után, a mederben található etetésre álltam rá csónakkal. Volt nálam 3 sneci, mondom, csinálok egy jó kis süllőző szerelést (minden évben sikerül fognom 1-1 süllőt, tavaly sikerült egy bő 3-ast fognom, ebben az időszakban). A másik bottal pedig a kárászokat próbáltam puhább kukoricával, nem sok sikerrel. Pár törpét sikerült fognom. Közben ugye fél szemmel figyeltem a rablóhalas botot, már láttam a spiccen, hogy szépen él a kis hal, meg néha meg-meg ugrik, na, mondom lehet megzavarta valami, így figyelni kezdtem.  Közben, ahogy szokott kapás a másikon, persze nem lett meg a tettes, kis kárász lehetett, mikor arra lette figyelmes, hogy csattan a karika, na „ elment” hiszen a süllő, ha nem bírja húzni, illetve legkisebb ellenállást érzi, ott hagyja a kishalat. De közben mégsem elkezdte engedni a karikát, ezt meg tette 3-szor, mire mondom jó lesz már bevágni, feltekertem a karikát, feszes lett a damil bevágtam, nem akadt sajnos, szépen megmarta a kishalat, látszott rajta a süllő fog. Ezek után nem gondoltam, hogy a következő napokban is az üres bevágások ideje jön el.  Csónak kikötés után bedobtam két könnyebb fenekezőt az etetésre, míg hátat fordítottam, az egyiket kispannolta valami, na mondom itt a ponty, de engedte magát, szépen jött kifelé, ekkor már kárászra gondoltam, meglepetésemre egy 22 centis egészséges kis pontyot sikerült fognom, fényképezés után vissza engedtem. kep155   Ezzel kb. egy idejű leg újabb kapás, még egy kis ponty, ezt lemértem 31 centis volt, egészséges, visszaengedtem hátha küldi a nagyapját.

Este a nádi etetésemen újabb amurba akadtam, ne volt nagy olyan 2-2,5 lehetett, sikerült megpillantanom, de persze hogy kiakadt megint csak a horog, így már az idén 4-0-a nekik. Nem sikerül amurt fognom, majd itt is sikerült fognom egy kis pontyot, kb. 20 centis ha volt. Ezek után ez jellemezte a horgászataimat, éjszaka is csak ezeket sikerült fognom, összesen 13 darab kis pontyot fogtam 18-31centi között. mindet visszaengedtem, nagyon szép egészségesek voltak, de volt 1-2 ami eléggé csökevényes volt szerencsétlen.

Közben péntek délelőtt végre megfogtam a süllőt, hozzá tartozik, hogy csütörtök éjszaka egyet megint sikerült elengednem, az ólom leakadt a nádba, mire csónakba ültem letépte magát a horogról. szóval péntek délelőtt egy kisebb snecivel a kukoricás etetés mellett pár méterrel sikerült fognom egy 43-44 centis süllőt. Így már az évi egy meg van! Péntek este megtört a jég, idei legnagyobb pontyom sikerült megfognom egy hibátlan nyurgás tőponty személyében, egy szem főt kukoricán veszett rajta. Miután pontyzsákba került, kitört a vihar, másnap 6-ig esett, nem tudtam horgászni, így maradt a jó öreg német tanulás!

Szombaton éjszaka éjféltől hajnali 2 ig rablóhalaztam, mozdításom nem volt, mivel 4-4:30 körül szoktam ilyenkor kelni így bennhagytam a két süllőzőt éjszakára, erre hajnalban, valami kihozta a nádba,  a kis halam és szépen rá tekerte a már említett nádtorzsára. Ekkor lettem nagyon mérges, de ilyen ez. Vasárnap délutánra kijött jó barátom is horgászni, Ő süllőzőt a meder felé, én pedig a nádi etetésen pontyoztam, sikerült is ekkor is fognom 2 kis pontyot. Illetve a cimborámnak volt egy szép süllő kapása, felénk hozta nem lehetett nagy, egy darabig meg volt neki, majd leakadt. Közben a szomszéd jött, hogy fogott egy harcsát 2,5-st a sásba pontyozás közben, szokásos szerencse! Mivel a kishalak megdöglöttek így barátom hal szelettel egy hínár folt mellett nagyon szép törpéket fogott. Ezek tényleg nagyok voltak!

Sajnos ez sem volt egy eredményes horgászat, de ha a kispontyokat számolom napi 2-3 nemes halam megvolt. Ami viszont örömteli továbbra is a kárászok, nem egy, nem kettő kilós példányt sikerült fognom, természetesen ezek is visszakerültek a vízbe, én úgy gondolom ezek még a holtág „ős halai” lehettek.  Képeket csak 2 napig tudtam készíteni, utána a telefonom kamerájával történt valami, így csak ez a néhány képem van!

Sikeres horgászatokat kívánva,

Dexter

kep191
kep189
kep187
kep147
kep140
kep141
kep143
 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .