Ponty telepítés VI.

Ma délelőtt, 20 mázsa ponty került telepítésre a falu végénél! A pontyok 1,5-2 kg közöttiek. A következő telepítés jövő héten lesz. Remélem minél több horgásznak okoz majd sikeres horgászatot a frissen betelepített pontyok!
Ha, van kedvetek akkor írjátok meg milyen sikerrel vagy netán kudarccal végződött a hétvégi horgászat!
Üdv:Király Ferenc

hozzászólás 30

lannofolk

Sziasztok!
8 órás peca eredménye 6 kárász és egy valami, ami a 8-as Gamakatsu 2260-at simán kihajtotta! A szomszédom reggel 4-kor kezdett és délután 4-re vadászott össze egy szép kárászt. A másik szomszéd szintén kb. 8 órát pecázva fogott 2db kárászt és 2db épphogy 30-as pontyot.

Csónakból mit szórtak zsákszámra a vízbe, és miért?
Üdv

admin

Fertőtlenítő szert szórtak a vízbe a magas ph érték és a sok szerves-anyag miatt. Ezek miatt több kározó is van a vízbe és ezt ezzel tudják kordában tartani.

lannofolk

Most jutott az eszembe, hogy a pontyokat fogó kollega mikor kifelé húzta a szerelékét elkapta a kukoricáját egy 38cm-es balin, és törpe is volt egynéhány.
Így teljes a kép!

Macika53

SZiaztok! ahogy a hozzászolásbol kiolvasom nem egy nagy eredmény az a pár kárász!AZ én élményem akövetkezö!Szombaton az az 16.dikán reggel 4 orakkor már a szerelékek a megszokott hejükön a nádfal elött!!! 6órakkor fogtam egy 2es tükröst azonnal visza is engedtem aszerencsétlen scupa seb volt!!! 8kor egy másik 2es tükrös ez már szép tiszta egészséges volt!!!Aznap délután vissza mentem éjfélig semmi!!!Kedden délután éjfélig megint semmi!!! Mondja már meg valaki a közel 1200dr hal ami 15.dikén telepitve lett,miért nem akarja a job nál jobb változatos csalit felvenni???!!!

admin

Szerintünk a vízben lévő rengeteg természetes táplálék miatt. Már múltkor is beszéltünk itt róla, hogy a holtág vizében kb 3x több plankton található mint a halastóban ahol ezek a pontyok fejlődtek.
Mivel a ponty alap tápláléka ezekből a zooplanktonokból is áll ezért kevésbé veszi fel a többi etetőanyagot mivel a természetes, ismert kaja bőven van neki!

itt egy cikk a táplálékjairól: http://www.haziallat.hu/akvarium/gondozas/ponty-termeszetes-taplaleka/4397/

cirripida

Ma voltam először a holtágon, nagyon felkeltette a sok telepítés? a figyelmem, de sajnos a hozzászólásokban tapasztalt kapástalanság engem sem került el! A bemutatkozóban írottak miszerint a környék legjobb vize szeretne lenni van még mit gyúrni!
Árpi

admin

Kedves Árpi!

Megpróbálunk mindent a siker érdekében!

Üdv:Király Ferenc

lannofolk

Sziasztok!
Ma kaptam, érdemes elolvasni!

A ponty táplálkozása

A zsenge pontyivadék fő táplálékai a különböző kerekes férgek( rotatoria ). Fejlődésével béltartalmában megjelennek az evező lábú rákok ( copepoda ), majd az ágas csápú rákok ( cladocera ) növekedése során át áll a bentosz szervezetek fogyasztására elsősorban az árva szúnyoglárvára, de plankton bőség esetén még a kifejlet pontyok is visszatérnek erre a táplálékra.

Általában elmondhatjuk, hogy a ponty mindenevő halunk bár természetes viszonyok között a „hús” fogyasztása dominál. A vízbe hulló magvak, vízinövények, hínárok, magvai, rügyei természetes viszonyok között csak jelentéktelen szerepet játszanak.

A ragadozó tevékenység ritka csak a fehérje hiányban szenvedő
egyedekre jellemző, sok esetben tógazdaságok anya állatainál
figyelhetjük meg.

A Balatonban fő tápláléka a vándorkagyló

Egy Balatonon végzett vizsgálat szerint ( 1999 Specziár ) megállapítható a ponty fő tápláléka a Balatonban a vándorkagyló ( Dreiszena polymerpha ), a kiegészítő táplálékok az árva szúnyog lárva és a detritosz. Egy éves vizsgálat eredménye: a balatoni ponty életében a horgász etető anyagok aránya mindössze 0-8 % között terjedt. Elgondolkodtató!

A ponty növekedése természetes viszonyok között (Pénzes és Tölg 1977)

Életév Elérhető testhosz/ mm Tömeg/g

1 60-160 10-150

2 200-250 200-300

3 280-360 800-1500

4 350-420 1000-2500

5 400-500 2000-4000

Egy tó természetes hozama

Megmutatja egységnyi területen (pl: 1ha) mennyi súly gyarapodást érnek el a vízben halaink egy év alatt, ez mérések szerint 50-70 kg/ha jellemzően. ( ilyen mérésekre csak akkor van lehetőségünk amikor egy tavat teljesen le ereszhetünk, ismerjük a kihelyezett és a lehalászott halak tömegét pontosan). A tó termőképességét hal gazdaságokban trágyázással, iszapmozgatással, gereblyézéssel fokozzák, hogy minél több táplálék állatka álljon a nevelt halak rendelkezésére.

Átlátszóság és a termőképesség

Egy vízoszlop minél átlátszóbb, annál kevesebb algát, lebegő anyagot, planktont tartalmaz. Az algák egy része felelős a tavak oxigén háztartásáért, ezeket a növényi szervezeteket fogyasztják a planktonok, melyek ínyenc táplálékai halainknak. Tehát érthető egy frissen létrejött kavics bánya tó, akár több méter mélyen átlátható, lebegő anyagoktól mentes, alacsony alga és plankton számmal rendelkezik, a halak szinte etetés nélkül „éheznek” benne, mivel iszapmentes i így még az iszapban fejlődő táplálék állatok sem állnak halaink rendelkezésére. Szinte egyetlen táplálék az etetésekkel behordott táplálék tömeg.

Szívesen fogyaszt növényi magvakat is a ponty

Ugyan megállapítottuk természetes körülmények között igen kevés áll rendelkezésére, de a tó gazdasági nevelés során fő táplálékává válik. Így súly gyarapodása is gyorsabb, két nyaras korára akár 900-1200 g súlyra, míg három nyaras korára 1200-3500g súlyra is fejlődhet intenzív tenyésztés során.

A Pavlovi reflex

A pontyoknál jól kialakul a Pavlovi reflex, azaz az etetés helyére, idejére reflexszerűen tér vissza. Ugyan természetes vizeken történő rendszeres etetés esetén végzett kísérletek bizonyították: egyes egyedek béltartalom vizsgálata mutatta a rendszeres etetés ellenére sem találtak növényi magvakat bélrendszerében. Ez a magyarázat arra a természetes viszonyok között fejlődő halaink bizonyos területet járnak be és a rendszeres etetőanyag kihelyezésének hatása csak azon halakra hat amelyek „útvonalába” esik. Ezért érthető az is egy-egy kapitális méretű pontyot gyakran azonos helyen csalhatunk lépre ismételten.

Hogyan keressük a pontyot?

Amennyiben egy horgásztavat rendszeresen kisebb mennyiségű ponttyal telepítenek számíthatunk arra még a halak nem álltak át a természetes táplálékra, vándorolnak keresik az eddig megszokott tógazdasági életterükben kialakított etetési helyeiket. ilyen esetben könnyen belefuthatunk egy-egy csapatba hiszen szinte az egész tavat végig pásztázzák. Amennyiben számíthatunk természetes szaporulatra, és őszi nagytelepítést alkalmaz a tógazda, legyünk még inkább figyelemmel a vízben zajló biológiai folyamatokra, a vízoszlopban lévő plankton mennyiségére, nézzük meg a nádasok élővilágát, esetleg az iszap vizsgálata is támpontot nyújthat. ilyen esetben fokozzuk az élő anyag mennyiségét, talán horogra sem a kukorica a legjobb választás avagy tűzzünk mellé élő csalit is. Természetesen a helyi megfigyelések alapján válasszunk horgászhelyet, érdemes akár egy-két órát is a ezzel eltölteni hiszen ez lesz sikerünk záloga, másrészt sokkal vehemensebb, harcosabb bajuszosokat terelhetünk a szákba, mintha frissen érkezett főként magevőt regisztráljuk a szákba.
A ponty horgászat rendkívül összetett, ha valóban eredményesek szeretnénk lenni a fentiek ismerete bizonyára pozitívan befolyásolja eredményeinket.
Forrás: www. nagybivalyos.hu

admin

Nagyon jó leírás! Köszönöm!
Én arra lennék még kíváncsi, hogy azok a helyi horgászok akik naponta kint vannak azok, hogyan fognak és mivel? De, sajnos sokan közülük nem használják az internetet és a weboldalt, pedig rengeteg összegyűlt tapasztalat van birtokukban!
Üdv:Király Feri

Dexter

Én úgy tudom nem nagyon fognak halat. Azok se akik többet vannak lenn vagy is kb ott laknak. ÉN voltam lenn szerdától, tegnap estig…

Dexter

5 napig horgásztam/etettem a helyem, esőben szélben hajnalban este, éjszaka, erre ki megy keresztapám és fog 2 pontyot…én meg….??? 🙁

Dexter

hát majd írok beszámolót, rengeteg halam volt, csak hát…meg vagyok átkozva, most inkább a rablók vertek meg, meg az amurok is 5-0-ra vezetnek már :D, de egy valamit nem értek, fogtam 11darab 22-31 centi között pontyot, meg 3 még kisebbet…és hány mehetet még el, mert fogtam ponty pikkelyeket is. ezek hogy kerültek ide, arra van tippem hogy honnan…:)
De 5 év allatt nem fogtam ennyi retúr pontyot! Pedig itt azt írod, hogy mindig méretesek kerülnek bele, ívni meg nem tud leívni a ponty, de törpén kívűl más se…
illetve nagyon algás a víz vagy nem tom mitől ennyire zöld 🙁 de nem az igazi a helyzet most, nagyon sok a panaszkodás 🙁

lannofolk

Sziasztok!
A helyzet rózsásnak nem nevezhető! Délelőtti peca(6 óra) eredménye mindösszesen három kapás amiből mind a három törpét sikerült megfognom. Nádfal elé etettem erjesztett kukoricával, de azon a boton kapásom nem volt. A szomszédban horgászó úr fogott három törpét és két tenyeres dévért. Azt mondta, hogy többen pecáztak, de a kapástalanság miatt mindenki 2-3 óra múlva elment. Beszéltem az egyetlen Ugi ismerősömmel aki elmondta, hogy napi rendszerességgel horgászik és a héten fogta a 12. pontyát ami elgondolkodtató. Szóba kerültek azok a csodálatos fogások is amiről mindenki beszél de senki nem látta.

cirripida

Lehet, hogy a biológia tudományát kellene segítségül hívni, mert halat nem fog nagyon senki csak elégedetlenség van. Az viszont szép nagy!

admin

Szerintem itt nem a biológiára van szükség… Az elégedetlenség magyar szokás. Akkor nem lehetett hallani elégedetlenséget amikor kora tavasszal már 20 pontynál tartott egy-egy horgász.. és már akkor azt mondta, hogy visszafogta az engedély árát. Szerintem fölösleges ez a hangulatkeltés. A holtágba sok hal van és a hal dönti el mikor akarja azt a fránya csalit felvenni.
A telepített halakon kívül, a kora tavaszi busa halászatnál is rengeteg ponty volt a vízben és az bizony ott is van még.
Türelemre van itt szükség leginkább, de abból mindig kevés van errefelé. Azt is be kell látni ez nem egy „mű” tó ahol egymásba ér a halak uszonya.
De ez az én magán véleményem, természetesen mindenki úgy értékeli ezt a helyzetet ahogy neki tetszik.
Mi próbáljuk a lehetséges telepítéseket megejteni, hogy az utánpótlás megtörténjen, a többi a horgászon és a halon múlik!

Dexter

nekem is bőven meg van már az engedély ára, bár nekem nyugalom, a víz és hatalmas élmény a hal fogás mellett. Szeretek fárasztani, dühös és mérges vagyok,ha megtép a hal, de az élmény már az enyém! Utolsó horgászatnál is fogtam halat, nem sokat, de fogtam, sőt már egy könnyű bottal a 20 centis törpék fogásást is szeretem. nem is beszélve a spiccbotozásnál beálló kárászokról, utóbbi horgasztómnál pedig meg jelentek az igazi kilós példányok is.
ne csak akkor legyen már jó a horgászt, főleg itt Ugon, ha fogunk is, ha ezt szereznétek menjetek olyan helyre ahol agyon foghatod magad a még küzdés legkisebb jelét se mutató pontyokkal.
Ez a holtág nem olyan, hogy leülsz és teli fogod magad, itt próbálkozni, tenni kell a sikerért, bár itt megint jön a kérdés, kinek mi a siker. Nekem már egy tenyeres keszeg is az 🙂 Főleg ha a városból szabadulok ki, vagy éppen 2 méhkaptár közül, esetleg a német szakmai levelek, szavak közül 🙂

üdv,
dExter

lannofolk

Kedves cirripida!
Nem szabad elégetlenkedni! Pecázni kell és örülni, hogy süt a nap!
Kósa István

Macika53

Üdv minden sporinak!!! Ahogy olvasom a hozzászolásokat valami félre értás van,ugyanis FERI KÉRT tájékoztatást az eredményekröl!!! Ezért nem kell mindjárt elégedetlenség keltését látni az egészben!!!Az viszont elgondolkodtató,hogy miért van ez az elégedetlenségnek nevezett hozzá állás!!!Azt látom,hogy itt még senki nem KÉRDÖJELEZTE meg a telepitések valodiságát!!!Akkor miröl is van szó!!!Vagy van aki nem birja a kritikát!!!???

admin

Kedves Macika53!

Szó nincs arról, hogy a kritikát nem bírom, sőt fontosnak tartom, hogy a vélemények eljussanak hozzánk és ne fű alatt terjedő híresztelések legyenek a mérvadók! A kritikákból amit mi is megalapozottnak vélünk azon változtatni is szoktunk(fogunk). Természetesen vannak olyan dolgok amiket év közben nem változtathatunk meg, ezeket majd az év vége felé úgy is jelezni fogom miről is lesz szó( szabályok, stb)
A kritikákat eddig is meghallgattam és próbáltunk változtatni amin lehetett. Az viszont rettentően zavar ha megkérdőjeleznek olyan dolgokat mint a TELEPÍTÉSEK!
Mint már többször említettem, közel 170 hektáron nevelünk pontyot és nem okoz gondot, hogy a telepítéseket megoldjuk belőle, kevés hasonló holtág telepít ennyi halat mint mi (nem keverendő a mű-tavakkal amik halboltként működnek). Nem véletlen szállítunk a környék vizein kívül a Palotási, Maconkai és egyéb országosan is híres horgászvizekbe pontyot! Ha ott jó a telepítésünk akkor gondolom Tiszaugon is jó lesz.
Ami a telepítésekkel kapcsolatban teljesen jogosan merül fel a horgászok részéről, hogy fotót vagy videót nem látnak a telepítésről! Ezt már sokszor kértem Zoliéktól, hogy készítsenek fotót vagy videót, de amennyi munka szokott ilyenkor lenni a halászatkor, válogatáskor és igyekezni kell a szállítással, leengedéssel hogy egyszerűen nem érnek rá, hogy erre még egy embert oda állítsanak és ezzel foglalkozzon. De, mivel a telepítés olyan napszakban és helyeken történik, hogy bárki láthatja ezért bárki megnézheti ,nyomon követheti ezt is.
A lényeg, hogy az értelmes vitának látom értelmét csak. A kritikát ez után is szeretném ha eljutna ide is (még ha nem is reagálok rá minden esetben megfelelő higgadtsággal, ezen majd megpróbálok változtatni), és leginkább ide mivel reagálni vagy változtatni csak úgy lesz esélyünk.
További jó és sikeres horgászatot mindenkinek!
Üdv:Király Ferenc

Macika53

Kedves Feri én arra céloztam,hogy még senki nem kérdöjelezte meg KONKRÉTAN!!! atelepitést!!! HA volt ijen akkor el kerülte a figyelmemet ilyen esetben elnézést kérek,de én még csak véletlenül sem gondoltam ilyenre!!!Az én horgászatom a kikapcsolodásrol szol képpes vagyok 9orát is kapás nélkül végig ülni akkor sem zavar a halnélküliség!!!Egyébként az elöttem szolok véleményét foglaltam össze sajnálom ha valamit félre értettem!!!

admin

Semmi gond, én is túl reagáltam a dolgokat! Engem is bosszant az ha azt olvasom, hogy nem fognak! Nem ezt szeretnénk olvasni, hallani!:-))
Az lenne a célunk, hogy mindenki elégedetten hagyja ott a vízpartot, de higgyétek lel nem egyszerű megtalálni a legjobb megoldásokat!
Persze Cirippidának is igaza van részben a biológiával. :-))De, megnyugtatásként figyeljük a víz minőségét és a lehetőségeinkhez mérten teszünk is annak megőrzéséért, javításáért. Az elmúlt hetekben is ezért kellett beavatkozni és megelőzni a nagyobb bajokat.
Ezzel kapcsolatban megint csak annyi lehetőségünk volt amit meg is tettünk, sajnos a víz pótlására nincs mód ilyen alacsony Tisza vízállás mellett. Az előtte lévő napos időszak viszont nagyon kedvezett az algák szaporodásának is ami nem mindig használ a víz minőségének. De, szerintem az utóbbi napok időjárása a sok, csapadék azért javítani is tud a víz minőségen és ez szerintem meg fog látszódni majd a fogásokon is.
A lényeg, horgásszatok és írjátok le mit, mivel, hogyan sikerült vagy éppen nem sikerült fogni. Ez a legjobb út a viták elkerülésére, így látjuk mi válik be és mi nem. Ha csak annyit írtok „nincs fogás és mindenki elégedetlen” az nem sok fogódzkodót ad nekünk!
Üdvözlettel:Király Feri

UI.: Elnézést a kirohanásokért!

Dexter

nem tudom ki mióta horgászik a vízen, de én kb mióta meg tudom fogni a spicc botot most 24 éves vagyok…szóval tudom milyen volt régen!
igen volt olyan mikor spicc bottal is lehetet pár órás etetés után pontyot fogni, de volt olyan évekig, hogy napi millió törpe jött csak, most elérték a vízen, hogy a kársáz jobban jöjjön mint a törpe, sajnos nekem a dévérek nagyon hiányoznak, bár ha fogok akkro nem ritkák a kilós példányok, vagy 80 dekásak. csak a darab szám a kevés. Pontyról meg, volt mikor nem fél napokat hanem 4-5 napot vártunk egy kapásra, de volt olyan is hogy simán megfogtuk a 3 -3 példányt pár óra allatt az etett helyen!
Most én horgászatonként megfogom az 1 pontyot van mikor többet is!
De ne csak ezt nézzük, hanem örüljünk annak, hogy végre nincs annyi törpe, lehet más halat is fogni, etetés nélkül is!
Én is hallottam hogy sokan nem hiszik a telepítést, de látszik a vízen és horgász boltosoktól is tudni, hogy van benne hal! Egyszer úgy i ki jön mindenkinek a lépés!

Feri,
szerintem ha valakinek szólnál innen a kételkedők közül, hogy menjenek ki mikor van telepítés, és csináljanak pár képet, azt a pár órát sokan rá szánnák. Ha lenne lehetőségem én szívesen írnék róla sőt képeket is csinálnék, csak autó hiányában nehezen jutok le 🙁

Mátéh Csaba

Sziasztok!

Ehhez most már én is hozzáírok. Elöljáróban csak annyit, hogy engem senki nem bérelt fel és a továbbiakban is elhárítok minden ilyen irányú megkeresést! 😉 Amit leírok, mindig tapasztalat, szubjektív vélemény, éppen ezért lehet velem nem egyet érteni, lehet utálni, vagy a hozzászólást moderálni. (Tudom, ez a moderálás most is elmarad.) A nevem is büszkén vállalom, nem bújok hülye nickek mögé. Ha meg észrevételed, kérdésed van, szívesen válaszolok, ha tudok. Amiben nem vagyok biztos, azt nem mondom. Én már csak ilyen vagyok. 🙂

NEM AZÉRT ÍROK IDE, hogy reklámozzak, nem azért, mert én vagyok a Jani a hegyről, és nem azért, mert mindenkinél jobban tudom a válaszokat…

Azért írok, mert kicsit eltévelyedett ez a beszélgetés. Legalábbis szerintem.

Mi horgásztúrákat szervezünk, és a hétvégén éppen Nálatok, Tiszaugon a kenukölcsönzőnél tartottunk nyílt napot. Voltak neves vendégelőadók, de ami még fontosabb, iszonyú jó, családias hangulat, ahol tanulhattunk egymástól.
Szó volt a Tiszaugi Holtágról, a környezetvédelemről, a kíméletes bánásmódról, meg rablós és bojlis szerelékekről…

Véleményem szerint különbséget kell tenni aközött, hogy horgászol, és aközött, hogy halat akarsz fogni. Az, hogy mi lesz a játszópajti sorsa, most mellékes. (Mi is eszünk halat, de a fogásaink 90-95%-a megy is vissza oda, ahol találtuk.)

A hétvégén számomra az derült ki, hogy a legtöbb ember pihenni megy a vízre. Ha még halat is fáraszthat, az külön öröm. És itt a különbség. Képzeld el, hogy megállsz egy utcasarkon, mert szerinted tök jó hely, és te ott akarsz oldalast venni. A hentesbolt meg 2 sarokkal odébb van. Tényleg nem mész arrébb??? Sok tóhoz szokott horgásznál láttam Ugon, hogy nem találja a halat. Sőt, legtöbbünk ismeri azt az érzést, amikor a tuti csalit betoljuk a tuti helyre, és semmi, a mellettünk ülő 60 fölötti bácsika meg kiszedi az aznapi kárászait. Miért? Mert évek óta figyeli a vizet és az időjárást, és hajnalban eldönti, hogy kiüljön-e, vagy a kertet rendezze. Legtöbbünknek erre nincs lehetősége…

A másik a kapástalanság. Ha telekajáltad magad rántott hússal, bekapsz azért egy krémest vagy rigójancsit? Én igen. Meg a hal is. Ja, hogy most rárepültek az egysejtűekre, és a kicsi élőlényekre? És? Toljad neki a tonhalas csalid. Meg fogsz lepődni…

Tényleg nem reklámozok senkit, de a hétvégén kaptam tesztelésre bojlit, pelletet, dipet, boostert és feeder kaját. Csupa olyat, amit most hoznak majd be az országba, és mind egytől egyig normál pénztárcához illik. (Már már pofátlanul olcsók…) Attól tartok, mire beérik a kukoricám, már mindegy is lesz, mert a pontyok minden eléjük kerülő cumót felhörpölnek, pedig szerettem volna ilyen „kapástalan” időszakban kipróbálni. Ja, azt ugye mondanom sem kell, hogy Tiszaugon tesztelek… 😉 Természetesen az eredménytől függetlenül meg is írom a beszámolót.

És akkor el is érkeztünk az etetéshez. Először is nem mindegy, hogy hol etetsz. Aztán meg ott a kérdés, hogy mire. Meg a mivel.

Én azért megyek a vízre, hogy jól érezzem magam, hogy szórakozzak. Mégis: Ugon összesen nem fogtam még 2 kiló törpét, egy kárász eltévedt, tehát egyet, és mellé eddig kb 65-70 pontyot. Ne ijedj meg, 2 azaz kettő darabot vittem el, a többi még növöget a vízben. 😉

Ezt úgy értem el, hogy szemessel etetek, általában azzal is csalizok. A törpéket csemegekukoricával fogtam. Az etetésem lényege az, hogy ott tartsam a halat, de ne lakassam jól. Sajnos sok helyen – Tiszaugon is – tapasztalom, hogy a nem hozzáértő (hű de szépen mondtam) beszórja a száraz takarmánykukoricát. Ezzel gyakorlatilag nem hogy szerencse, de egyenesen csoda kell a halfogáshoz, a ponty ugyanis belepusztul. Éppen ezért én mindig mindent főzök. Sőt, a booster meg egyenesen felgyorsítja az emésztést, persze azon felül, hogy aromásít is.

A másik a változatosság. Ha mindig ugyanazzal etetsz, elmegy a hal tőled. Neked sem jó, ha 2 hétig egyfolytában marhapöri van otthon, bármennyire is finom.

Egynapos ponty / amur horgászathoz azt javaslom, a felfőzött szemest keverd be egy kis pellettel. Minél több méretet, minél több ízt használsz, annál jobb. Ha jó helyet választottál, a hatás nem marad el! 😉

Tudjátok, mit mondtak a vendégeink? Konkrétan azt, hogy nekik kifejezetten tetszik a víz! Mindenkit megfogott. Az ország legkeményebb bojlisai intéznek maguknak időt, hogy visszajöhessenek. (Ebből persze tuti cikkírás lesz…) Zsola, aki a merenyei süllőpergető kupa versenyszervezője, szintén hátast dobott a víztől.

Ja, hogy ez nem kockató? Ez így van. Ha halat akarsz enni, vegyél. Ha halat akarsz fogni, menj egy műanyag lavór tóra. Ha meg ki akarod próbálni, hogy ismered-e a halat annyira, hogy megajándékozzon egy kis adrenalinnal és akár 40 percnyi csatával, akkor Ugon a helyed.

És akkor a zárszó puncsolásmentesen: le a kalappal a Zoli-Feri-Gyula triumvirátus előtt. A horgászok kéréseit lesitek, igyekeztek mindenki kedvében járni, és a víz egyre jobb.

Akkor is kibújik belőlem… Maximum megharagszotok. Ez a víz tényleg ilyen sz@r??? Akkor miért érdekli őket? http://pikeoutdoor.bplaced.net/ http://sullo.mlap.hu/ http://www.horgaszclub.hu/ http://starbaits.hu/news.php http://www.horgaszsajto.hu/

Minden reakciót szívesen várok. Építő kritikát is! 😉 Mondd el, hogy hülye vagyok, de azt is, hogy miért. Úgy még örülök is neki, hiszen tanulhatok a hibáimból.

Üdv: Mátéh Csaba

blero84

Kedves Csaba szeretném megkérdezni hogy „mindenki el van ájulva a víztől” a víz szépsége miatt vagy a kiugróan jó hétvégi eredményetek miatt? Mert ez számomra nem derül ki egyértelműen a leírásodból. Lehet tudni a pontos eredményt vagy erről készül még valamiféle beszámoló esetleg képek videók? Az általad fogott 65-70 ponty milyen átlagsúlyt mutatott ha meg szabad kérdezni?Valamint hogy a képek alapján az átemelő zsilip környékén horgásztok a fogott halak is onnan valók vagy csónakkal eljártok a holtág más részeire?
A kezdeményezést mint olyat egyébként jónak tartom hogy profi horgászok viszik hírét a holtágnak amennyiben jó híreket tudnak vinni. Válaszaidat előre is köszönöm Balán Attila

lannofolk

Sziasztok!
Fontossági sorrend nélkül
– a triumviátus számomra szimpatikus, habár személyesen csak Halász Gyulát ismerem
– a víz megkérdőjelezhetetlenül szép, a part rendezett, a suli alatti rész példaértékű
– a víz több részén szoktam pecázni nagyjából hasonló eredménnyel
– minőségi csalikat használok, bojlit, pelletet,előre kevert etetőanyagot, szemest, stb
-magam is látom, hogy rendszeresen etetnek száraz kukoricával
– „Ja, hogy ez nem kockató?” ezért járok ide!
-lehet, hogy magyar virtus, de nem jó irányba megy a beszélgetés, mert aki ide ír annak az egyik fele fog a másik nem. Két táborra szakadnak a hozzászólások ami nem viszi a dolgot előre.
-állandóan variálom a szereléket, az újításokra fogékony vagyok, használom is őket
-akikkel beszéltem mindenki gyengén fogott és a hagyományos csaliarzenállal próbálkozott
– eddigi tapasztalatom alapján sem a régi, sem az új csalik nem muzsikálnak valami fényesen
Kósa István

Mátéh Csaba

Sziasztok! Köszönöm a visszajelzéseket, kicsit bele is pirultam… 😉 Nem vagyok nagyágyú. Én csak egy egyszerű gyerek vagyok. (Aki imádja a vizet.)

blero84: igen, a vendégeinknek tetszett a víz. Most első sorban a víz adottságaira és a halmozgásra kell gondolni ezalatt. Keresztes Feri, a bojlimánia.hu és a bojlisversenyek.hu tulaja élvezte hallgatni, ahogy a nádfalnál ugráltak a pontyok. (Mint tudjuk, ilyenkor nem eszik… Sajnos, pedig a pontymatrac be volt élesítve…) Kémlelte a vizet, és megállapította, hogy tök jó pontyfogó versenyt lehetne ide szervezni, csak a stégtulajokkal meg kellene hozzá beszélni. Inkább örömpecás versenyre gondolt, hiszen a néhány évvel ezelőtti kegyetlenül erős fagy megtépázta a nagyokat.
A kiugróan jó hétvégi eredmények elmaradtak, de ez nem a halak hibája… Nem vettük komolyan a pecát. El tudod például képzelni Inhof Andrásról, hogy nem visz a vízhez botot? Most például azt is mondta, hogy ha bojlizni merünk, elégeti a zsinórokat. Persze hülyéskedett, nem tette meg. (Megmutattam 4 etetésem, de direkt kb 20 méterre tőlük horgásztak.) A hétvége összes termése egy darab 50 centis balin. Ezen felül sörös dobozok, pálinkás üvegek, kitakarított terület, de ami a legfontosabb: kipihent, jókedvű barátok… 😉 Nem kifejezetten horgászni mentünk, most nem az volt a célunk. Hogy Gergő megharcolt egy balinnal? 2 hónapos engedéllyel tök jó! 🙂

A fogott pontyaim ideiek, átlagsúlyt nem tudok mondani, mert nem szoktam őket mérlegelni, csak ha valóban akkora, hogy érdemes, meg el is viszem. A hosszát viszont mindnek tudom! Megnéztem a füzetem. A legkisebb 47 centis volt, az átlag 53 centi, a legnagyobb 62 centis. Összesen 68 fogás. Azért hozzá tartozik, hogy van közte olyan, amelyiket idén már négyszer becsaptam. Néhányuk nagyon jellegzetes. Ebből is látod, hogy számomra a kapások mennyisége fontosabb, mint a halak mérete. (Tudom, a horgászok szeretnek nagyokat mondani. Én nem bizonygatok semmit, nincs rá szükségem. Aki nem hiszi, jöjjön el velem pecázni, szívesen megmutatom, mit hogyan és miért úgy csinálok.) Domokos Zoli barátom viszont tigrismogyoróval kivett egy 9,76-os amurt az egyik etetésemről. Ugon nekünk eddig ennyi… 😉

Nem nagyon horgászunk a töklevelesnél. A Volán nyaraló szokott lenni a kiindulópont, ezért vannak a képek. Az én kedvenc módszerem a csónakos cserkelős úszózás. Hajlandó vagyok kilómétereket evezni egy kis örömpecáért. Ha meg kiülős horgászathoz van kedvem (vagy túrát készítünk elő), akad elég állás. Rengeteg helyen van 40-60 méteres, megszakítás nélküli nádfal. Mi azokat szeretjük.

Az etetéseimet állandóan vándoroltatom. (Sajnos más helyen már jártam úgy, hogy irígy emberek nem sajnálták a pénzt meg a fáradtságot, és benzines bojlival megszórták az etetést, ahelyett, hogy azt a pénzt elhorgászták volna…) Nem titok, hogyan csinálom. Hamarosan a saját oldalunkra is felkerülnek a tiszaugi tapasztalataim. Addig is, míg nem találkozunk a parton, a nyílt napos beszámolónkat megnézheted itt: http://pikeoutdoor.bplaced.net/index.php/component/content/article/46-nyilt-napot-tartunk/123-igy-telt-a-nyilt-napunk

lannofolk: a szívemből szóltál! Egyetértek Veled! Az utolsó két gondolatodra: a halfogás 80% szerencse, és vannak mindenhol gyengébb napok, akár hetek is. A fontos: kitartás, türelem, és megpróbálni, mi kell a halnak. Olyan nincs, hogy semmit nem eszik, olyan viszont igen, hogy megszakadhatunk, akkor sem kell nekik a horog… Én sem azt mondtam, hogy bárhol, bármikor, bármit meg lehet fogni. (Tudom, Te sem ezt válaszoltad.) Szerintem ilyen víz a világon sehol nincs. Szerencsére, mert már az is üres lenne, és szerintem érted, mire gondolok. ;)Én csak irtó kíváncsi vagyok, milyen cumókat kaptam. 😉 A Feeder kajából pl beszórtam úgy 1 kilót a Tóparti Vendégház stégénél jobbra nádtőbe. 20 perc múlva 200 Ft nagyságú buborékok törtek fel a vízből, azt meg tudjuk, hogy törperaj ilyet nem tud, az inkább sok apró buborék, pörsenés. Viszont nem horgásztuk meg, mert siettünk haza. Szóval kíváncsi vagyok, mit szólnak az ugi halak ezekhez a csalikhoz. 🙂

Üdv Nektek, és köszönöm a válaszaitokat!!!

Chab

Sziasztok!

Tartalmas beszámóló volt, reméljük később a horgászatról több szó esik tapasztalatokkal csalikkal stb.

Esetleg Döme Gábor nem jön a holtágra csoda csalikkal?

Viccet félretéve a hétvégi eredményekről lehet tudni valamit?

Üdv

Chab

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .