A felejthetetlen első nyár!

A mi idényünk, igen sikertelenül kezdődött, aminek hangot is adtam, tekintve hogy hihetetlen kicsinynek értékeltem a víz szintjét!

Az első három hetünk a törpékről és a teknősökről szólt, ennek ellenére, ebben is igyekeztünk megtalálni a szépséget és esténként kellemes borozgatós, beszélgetős hangulatban aprítottuk a törpeharcsákat, aminek valahol ugyanúgy meg volt a varázsa, mint a szépségek fárasztásának!

Visszagondolva, okolhattam én a vízszintet a sikertelenségért és elkönyvelhettem, hogy a nyarunk minden bizonnyal nem úgy sikerül, ahogy én elterveztem, de belátom hiba volt ezt gondolni!!!

Utólag átgondolva nem esik nehezemre bevallani, hogy mi is hibáztunk!

A sekély részen vásároltunk telket, ahol nyugi van és már bizonyára rengetegen tudják, hogy a horgászat mellett a beagle kutyák szerelmesei vagyunk, a csönd és a nyüzsitől mentes övezet elsődleges szempont volt számunkra, de nem számoltunk azzal, hogy a sekély víz ellenére az újdonsült helyünkön kb. tíz éve nem horgászott egy lélek sem, a fenék hihetetlen iszapos volt és bár az első pillanattól fogva tudtuk, melyek az ígéretes helyek, nem gondoltuk, hogy hetekre lesz szükség, mire kifürdettetjük az iszapot a halakkal, hogy egy viszonylag keményebb és a 40 centitől mélyebb mederfeneket kapjunk!

A hely halak általi kitisztítását, főzött búza és magkeverék, valamint Lantos /pörkölt/ etetőanyag behordásával kezdtük meg, majd szoktató etetésként áztatott kukoricával spékeltük meg a helyeket, eleinte nem koncentráltan, hanem szektorosan, nagyobb területeket megszórva csábítgattuk az odaérkező kíváncsiskodókat.

Sokféle csalit próbáltunk ki felfűzve, meglebegtetve, hajszálelőkén vagy horogra tűzve stb., de három hétig egy darab hal sem akadt a horgunkra!

No ekkor jött az elkeseredettség és a kérdés, mely minden nap ott motoszkált a fejünkben, hogy hogyan tovább???

Nem titok, hogy mi egy vadregényes vízen nem a telepített halakra fókuszálunk, hanem mind inkább az ősállomány nagyobb példányainak meghódításáért dolgozunk és ez főként igaz az amurokra, így nem volt kérdés számunkra, hogy az áztatott kukoricán nem változtatunk, mint csali, csak megspékeljük valamivel, hiszen nem volt víz, ahol ez az etetőanyag, eddig ne vezetett volna eredményre!

Így maradtunk az áztatott kukoricánál! Eleinte bevetettük a kb. egy-másfél éve vödrökben érlelt bűzös, savanyú kukoricát, amelynek „illatanyagára” nincs amur, amelyik nem mozdulna meg, s napok alatt szép lassan átálltunk az egy-két hetes érlelésűekre! A halak jelenléte, ekkor már érzékelhető volt a mozgásokból, fordulásokból a víz fodrozódásából! Tisztában voltunk vele, hogy behúztuk a szépségeket és azzal is hogy ez a víz tömérdek halat rejt, sőt az is látható volt, hogy az amurok kezdenek ráállni az etetésre, de nem kívánták a felkínált csemegét! Ekkor jött a gondolat, a pontyvilág egyik számában olvastam nem rég, hogy az amurok számára miként lehet megbolondítani az áztatott kukoricát! Hát kipróbáltuk! Egy amuros etetésre kb. három kiló kukoricát számítottunk, melybe 20 dkg cukrot öntöttünk és egy darabka élesztővel kevertük a beáztatott mennyiséget, majd ezt az anyagot 3-4 napig érleltük. Amikor megérett a beetetésre koncentráltan tettük le a mennyiséget az adott helyre, aminek tetejére behúztuk a szereléket 3 szem fűzött kukoricával meglebegtetve 20-as fonott zsinóron, hajszálelőkével, horogbefordítóval!

A beindulásról ejtettem pár szót a honlapon és még akkor azt hittem, hogy az élménybeszámolómban elmesélem majd nektek a 16-os amur fogásunkat, de azt nem hittem, hogy életünkben először utána megfogjuk a 20 +-ost is. Így kérlek nézzétek el nekem, hogy nem a nagyobb amurok és pontyok okozta fárasztásainkat osztom meg veletek, hanem azt a frenetikus élményt, amire egész életünkben emlékezni fogunk!

Fülledt meleg éjszaka volt, a hosszú éjszakázások és két-három óra napi alvásmennyiség után éjjel egykor nyugovóra tértem, mondván nem bírom tovább nyitva tartani a szemem! A jó Isten kegyes volt hozzám, mert reggel fél nyolcig egy moccintásunk sem volt, no de akkor megszólalt a kapásjelző! Szaggatottan húzott, meg meg állva, de semmi extra, Zsolti a férjem pattant ki a sátorból és sietett a botokhoz! Kényelmesen összeszedtem magam és besétafikáltam utána! A kapásból nem lehetett érzékelni, hogy komolyabb hallal állunk szemben s akasztás után sem húzott igazán! Beértem a stégre, akkor már a párom fárasztott! No mizu?- kérdeztem. Ááá.. szerintem egy kettes ponty! -Jött a válasz!

Szép komótosan jött kifelé és a bot alig-alig görbült! Egyszer csak megállt és kb. tíz méterre a stégtől feljött a felszínre! Azt a pillanatot nem tudom leírni, mikor megmutatta magát, a látvány elképesztő volt! Hatalmas test és egy amur teste! Mind ketten hasonlóan éreztük magunkat! Te jó Isten, évek óta erre vártunk, hittem, hogy az életünk eddigi legnagyobb jószága! Remegett a kezem és a szívem a torkomban dobogott. Majd kiért a stégig, ami óráknak tűnt akkor már! A merítő látványától láthatóan nem volt boldog szegény és a saját testének súlyával húzta vissza magát, olyan távolságba, amilyen messze először megpillantottuk! Ezt még egyszer eljátszotta velünk, de a harmadik merítésre már nem ellenkezett! Szépen belecsúszott a merítőbe, onnan pedig óvatosan a pontybölcsőbe segítettük, hogy még véletlenül se essen bántódása!

Eljött a mérlegelés, no de felkészületlenek voltunk, s a mi mérlegünk nem bírta a súlyt, ekkor jött a felismerés, hogy szerencsénkre Tormási Gyula horgásztársunk ott alszik a stégen tőlünk nem messze, hátha fel tudom ébreszteni! Ha valaki, Ő biztosan tud segíteni! Hát így is volt, Gyula jött és segített, amit ez úton is hálásan köszönünk neki és reméljük egyszer viszonozni tudjuk a kedvességét!

Már csak a visszaengedés volt hátra, majd észhez térni, hogy ez valóban megtörtént!

[cvg-video videoId=’18’ width=’480′ height=’320′ mode=’playlist’ /]

A visszaengedés pillanatait nem tudom jobban prezentálni, mint ahogy az a videón látszik! Elképesztő és feszült érzés kavarodott bennünk, mindaddig míg fel nem ismerte ez a hatalmas test, hogy újra otthon van! Ez leírhatatlan!!! Nézzétek és örüljetek velünk Ti is!

Valamint kívánjuk, hogy adasson meg Mindannyiótoknak az az érzés, ami még a hal kifogásától is felemelőbb, hogy él a holtágban, egy pár olyan kapitális szépség, akik egyszer a kezedben lehettek, akiket egyszer csókkal illethettél és akikkel még összehozhat a sors!

A képek, amiket készítettünk a halakról a visszaengedésükről és a holtágunkról, úgy ahogyan mi látjuk, úgy érzem magukért beszélnek!

Nem szeretnénk álszentnek tűnni, természetesen egy-két sérültebb, kisebb példányt mi is megtartottunk és hódoltunk a gasztronómia örömeinek, hiszen ez is hozzátartozik, de a kicsik és nagyok és mind az ami fölöslegesen kerülne a hűtő mélyére, azt visszaengedtük és ez úton köszönöm Balán Attilának is, hogy nem kell azt hitetnünk, hogy az amurok véletlen visszaestek a vízbe, mert felhívta a figyelmünket arra, hogy nem sértünk törvényt azzal, ha ezt megmutatjuk nektek így remélem egyre több olyan videó és kép készül majd, ami bemutatja a visszaengedést is és azt pedig igazán remélem, hogy egyre többen leszünk, akik így gondolják!

Sok szép hal él a holtágunkban, okozzon örömet kifogásuk és visszaengedésük más horgászoknak is!

Sok szép sikeres horgászatot kívánok Mindannyiótoknak és köszönöm, hogy itt lehetünk!

Óvjuk, védjük ezt a vizet Mindannyian, mert megérdemli!!!

Üdvözlettel: Zsu és családja