A heti hajtás után

Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de a magam részéről nem telik úgy el nap, hogy legalább egyszer ne kukkantsak fel a holtág honlapjára vagy a face oldalára, csak azért mert a horgászat és a holtág hiányát csak úgy könnyű elviselni számomra, ha legalább olvasok mások sikereiről vagy csak a hírekről, de még egy-egy kommentből is erőt merít az ember, hiszen telnek a napok és a szívembe csengenek a szavak, hogy bár hektikusan jönnek a halak és bár az eső hátráltató tényező volt, de a horgászat nagyon élvezetes, Richárd szavaival élve!

S erőt merít az ember abból is, ha a nyár gondtalanságából hazaérve rábukkan egy júliusi cikkre a holtágunkról, mely Balán Attila tollából született, s ki ezzel eléri nálam, hogy arra a kis időre míg olvasom az írását, visszarepítsen abba a világba, ahova minden percben vágyom s ezzel melegséget hozzon az amúgy pörgős, de szürke hétköznapjaimba.

S mindez megkönnyíti a várakozást, mert tudom, hogy jön a péntek és már tűkön ülök a sulinál, hogy a gyerekem végre letegye a lantot és érzem, hogy már csak pár óra választ el attól, hogy újra ott üljek a parton és szívjam magamba a holtág halszagú friss, akár eső utáni illatát, s tudom, hogy egy pár napra eltűnnek a gondok és megszűnik körülöttem a világ! Csak a horgászat létezik és a család!

Ez megfizethetetlen!

S bár lassan elolvastam minden cikket és minden hozzászólást, amit a honlap születése óta írtatok, de eltűnnek a szavak hamarosan és nem hogy bővülnének egyre inkább azt érzem, hogy vagy beleuntatok az írásokba vagy belefásultatok. Ki tudja?? Hiszen nem látok bele senki fejébe és persze azt sem tudhatom, kinek van rá kapacitása, hogy ebben a rohanó világban még erre is maradjon energiája, mindenesetre én örülnék ha néha- néha írnátok, mert valóban élvezetes olvasni és sok esetben sokat lehet belőle tanulni!

Mikor először még hosszú időn át, csak regisztrálás nélküli olvasói voltunk a honlapnak s csak feltérképeztük a lehetőségeinket, már akkor is azért húzott a szívem ide, mert azt éreztem, hogy ennek a holtágnak van jövője, hogy itt a horgászok oda figyelnek egymásra, megosztják egymással a tapasztalataikat, a sikerüket, kudarcukat, s mindezt irigységtől mentesen teszik! Ebben a kis közösségben mindig azt éreztem, hogy itt nem kell végre hazudnom egy hal visszaengedéséről, mert megszólnak érte ha ezt teszem, sőt pont az ellenkezőjét éreztem, s hiszem, azok kik utánunk jönnek hasonlóképpen ezt szeretnék érezni! Tagjává válni egy jó kis csapatnak, kikkel egy nyelvet beszélnek!

Olvasni érdekes írásokról, fogásokról, helyi tapasztalatokról!!!

Sokan tudjátok már, hogy a horgászat mellett a kutyák szerelmesei vagyunk, de azt nem, hogy 13 beagle kutyát nevelünk, kiknek nagy részét menhelyekről mentettük, s kiknek nagy része a mai napig is rehabilitációra szorul, s ennek kapcsán sok kutyás segítő oldal tagjaként közreműködöm, de sosem azoknak feladata egy oldalt életben tartani kik létrehozták, hanem azoknak kik szerves részei annak!

Ezért mielőtt túlságosan elkanyarodom, inkább írok Nektek a hétvégi élményekről s remélem, hogy nem csak a megszokott hozzászólóknak csinálok ezzel kedvet az íráshoz, de azok is szívesen olvassák majd, kik hasonlóképpen visszarepülnének a holtág feledhetetlen világába!

A nyár véget ért, fájó szívvel búcsúztam a parttól és fohászkodtam a jó Istenhez, hogy minél több olyan hétvégét adjon, amely lehetővé teszi a visszatérést!

Bár az első két hétvége igen esősre és hűvösre sikeredett, de egy pillanatra sem tántorított el attól, hogy csomagoljak és bevessem végre a botokat!

Az ezt megelőző hétvégén minden ugyanúgy zajlott mint szokás szerint! Lázas készülődés, megérkezés, kipakolás, beetetés, behordás, majd csendes, solár lámpás félhomályban üldögélés a stégen, várva arra, amire egy hét beetetés nélküliség után nem sok esély van. De bent vannak a botok, így minden megtörténhet, de az sem zavarna, ha mégsem. Hiszen itt vagyunk, kell ennél több?

Az este kellemesen, nyugalmasan telt, csend honolt a botok körül, még csak a kapásjelző pittyenése sem zavarta meg az idilli pillanatot. Halkan beszélgettünk a kisfiunkkal s mikor már az ásításunk megzavarhatta volna a csendet, bevackoltunk és az álmok mélyén landoltunk.

Egy időre!

Mert jött a hang, melyre minden porcikánk ki van hegyezve, olyan ez mint amikor megszületik egy gyermek s attól félsz, hogy nem ébredsz majd fel a sírására! Dehogynem, minden rezdülésére! Hasonló a helyzet a kapás jelzővel is, az agy fókuszál s leközvetíti a hangot, mely egyedi és visszavonhatatlanul halat jelez!!!

Füstölős kapás, rohanás, beakasztás! És valami van! Hihetetlen, de első este van! Legalább is egy darabig! Míg pár méterre a stégtől úgy dönt, elköszön! Hogy mi volt kitudja, csak sejtésünk van egy pontyocskára, de az érzést és az élményt megadja!

S ez meg is marad reggelig!

Akkor újult erővel nagy adag kávé kíséretében, indulhat is a nap! Újra csalizás, behúzás és feszült várakozás!

Kár, hogy ez is csak egy darabig, mert a csöndet most nem a kapásjelző hangja töri, hanem a nem messze tőlünk lévő „aranyember”, kinek szombaton jut eszébe stéget kalapálni, fúrni és faragni s persze közben fenekezőt dobálni. No de ki tudja, neki is hétvége a hétvége, sok mindenre csak ilyenkor jut idő!

Így a lelkünk lassan rááll, hogy ez a hétvége nem a mi hétvégénk! S nem is trafálunk mellé!

A halak és a fényképek elmaradnak, de a holtág látványa, a hattyúk megérkezése és a távolban látott két fárasztás kárpótol mindenért.

Majd legközelebb! S jönne is a legközelebb, ha….

Már újra otthon felszülten készülnénk a következő hétvégi támadásra, mikor elkeseredve tapasztaljuk, halljuk, hogy a hírek mindenhol narancssárga jelzést jeleznek. Jön az eső, a felhőszakadás! Folyamatos kétségek között töltjük a napjainkat. Induljunk vagy mégsem?

Hát indulunk, mit nekünk holmi dörgés, villámlás…

S újra belecsöppenünk a hétvégi varázsba! Itt vagyunk a parton! Hazaértünk!

Mindenki teszi a dolgát, hogy minél előbb bent legyenek a botok. A bográcsban már puhul a kukorica s a stég is lassan benépesül minden szükséges dologgal. Szemerkél az eső, de nem fázunk, fűt az izgalom, s a szomszéd Misi bácsi meglátogatása után már nem csak az izgalom, hanem a házi kupica is forróbbá teszi a már amúgy is forró hangulatot . S végre lassacskán minden a helyére kerül.

Sötétedik már, s várakozunk. Az eső is egyre jobban esik, a levegő is egyre hűvösebb, de a termo ruhákba s az ernyő alatt nem fázunk, se nem ázunk! Telnek múlnak az órák, de jót beszélgetünk! Már hosszú órák óta halkan duruzsolunk, mikor a szívem majdnem kiugrik a helyéről. Úgy éjjel fél három körül jár, a boton koppan a swinger és viszi a nyeletőt. Felugrok és azzal a lendülettel már vágok is be. Neki iramodik és rázza a fejét, érzem a bot végén! Ez nem más, ez csak ponty lehet. Próbálom visszatartani, de vehemensen szalad, többször is kirohan, indul a tökbe! Akkor ráfogok finoman a dobra s a nyél végét magasra emelem, így vissza tudom fogni s ha mégsem, annyit azért van esélyem elérni, hogy ne fusson a tök mélyére, ott felcsavarodna és elszaladna! Ezt nagyon nem akarom!

De sikerül visszafordítanom! A következő pillanatban hihetetlen gyorsasággal indul meg felém

olyan gyorsan tekerem az orsót, amilyen gyorsan csak tudom. S már ott is van előttem, de küzd rendületlen. Zsolti kezében már ott a merítő és segít nekem! Ő volt az én aznap éjjeli négy és feles pikkelyesem!

Elfáradt a küzdelembe így reggelig versenyszákba tettük, hogy kipihenve újra ő is hazatérjen. Az este jól kezdődött és az egész hétvégénk ilyen eseménydús volt. Néha fárasztások közben megáztunk, kicsit meg is fáztunk, de megérte. Összesen öt pontyot fogtunk ezen a hétvégén 17 kiló összsúlyban és egy négy és feles amurt is sikerült horogra csábítanunk, ami számunkra igen nagy meglepetés volt mert, az elmúlt éveink tapasztalatai alapján már szeptemberben nem jönnek a torpedók!

No de erre a vízre ez sem igaz! Itt tényleg minden megtörténhet! A képeket és a videókat mellékelem, ahogy megszokhattátok már tőlem! A videók nem rekordméretű halak visszaengedését örökítik meg, de hogy egy szépség, egy pikkelyhibás különlegesség vagy egy életét még szinte most kezdő picikeség visszanyerje szabadságát, ahhoz nem is kell annak lennie, elég az is, hogy boldogságot hozott és élménnyel gazdagított!

Remélem kedvet hoztam másoknak is az íráshoz, sok sikert és görbüljön Mindenkinek! Üdv.: Zsu

Ui.: Kedves Balán Attila! Gratulálok a remek íráshoz a Pecavilág magazinban és köszönöm az élményt! 🙂

[cvg-video videoId=’22’ width=’480′ height=’320′ mode=’playlist’ /]

[cvg-video videoId=’23’ width=’480′ height=’320′ mode=’playlist’ /]

[cvg-video videoId=’24’ width=’480′ height=’320′ mode=’playlist’ /]

 

 

hozzászólás 4

Catfish

Szia Zsu!
Nagyon köszönöm a szép leírást, fotókat és videókat! Csak így tovább! :-)))

Köszönöm: Király Feri

Zsu

Kedves Feri!

Én köszönöm, hogy megjelentetted! 🙂
Remélem sokan követik a példámat és én is olvashatom hamarosan mások élményeit és nézhetem sikereiket!

További szép estét: Zsu

Balán Attila

Sziasztok,
Kedves Zsu! Először is szereném megköszönni azt a sok kedves szót, amivel illettél. Irígykedek és szerintem nem vagyok egyedül ezzel, hiszen mindannyian szeretnénk ennyi időt eltölteni a szeretett holtágunkon, mint amennyit te tölthettél ott idén. Másodsorban a nagyszerű fogásaidnak csak a felével is sokan boldogok lennének. Kevés az olyan horgász, mint Te (sajnos) akitől nem az örökös siránkozást hallja az ember ha nem megy a hal, s amint fordul a szerencse, arról pedig mélyen hallgat. Tetszik a lelkesedésed, a hozzállásod, hogy teszel azért hogy eredményes legyél ezen a nem mindennapos vízen. Szeszélyessége nekem leginkább a Dunáéhoz hasonlítható, sokszor fukarkodik de legalább annyiszor adakozó is ha valaki jól bánik vele. Azt hiszem ezt Ti is megtapasztaltátok ebben az esztendőben. Örülök, hogy az első itt töltött évetek igazán sikeresnek mondható és hogy élharcosa lettél ennek a kis közösségnek. Az elmúlt években keveset jutok le, ezért nem is tudok aktív tagja lennei ennek a maroknyi emberből álló kis közösségnek, amit rendkívül sajnálok. Azonban fotóid, írásaid és hozzászolásaid legalább annyira átadják nekem az élményt, mint ahogyan te érezted a cikkem olvasása közben. Ezért külön köszönet jár! Még nincs vége az évnek és az igazán szép élmények még csak ezután fognak jönni, higyj nekem, fantasztikus halakat rejt az ősz. Kívánok csodás fárasztásokat a jövőben is!
Üdv: Balán Attila

Zsu

Kedves Attila!

Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavaidat és a jókívánságodat!
Valóban szerencsésnek érezzük magunkat, hogy sok-sok óra megadatott, amit a parton tudtunk tölteni és abban még inkább, hogy ezt ezen a holtágon tehettük. A lelkesedésem talán sokaknak már zavaró lehet, hiszen új vagyok ebben a közösségben és minden a holtágon eltöltött percemet örömmel osztom meg Veletek, de ennek ellenére azért az élharcos cím nem engem illet, hiszen itt sokan vannak, akiknek már az itt eltöltött idő függvényében is nagyobb és több tapasztalata van, de mindenképpen öröm számomra, hogy itt lehetek köztetek és az pedig külön öröm, hogy értékelitek az igyekezetemet! Valójában a képek és az írásaim csak a holtág és az itteni kis közösség számlájára írhatók, egyrészt mert itt példaértékűen találkoztam értő és befogadó közeggel, valamint mert a már magaménak érzett holtág olyan csodák rejteke, amelynek még hiszem, hogy csak egy kis apró szeletét sikerült megismernem! Ezért várom tiszta szívemből oly sokszor és oly nagyon minden percét és elhiszem Neked, hogy az ősz még tartogathat számunkra fantasztikus és hihetetlen történéseket! Remélem még sokszor számolhatok be Nektek élményeinkről és abban is, hogy egyre több olyan horgásztárs lesz közöttünk, aki nem hallgat majd a sikerekről, hanem megosztja mindannyiunkkal! 🙂
Köszönöm Attila még egyszer! Nagyon jól esett! 🙂

Üdv.: Zsu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .