Hosszú hideg tél után, végre megérkezett a jó idő, sokan elindultak horgászni, ezt a fórumon is lehetett olvasni, szóval kimondhatjuk, megjött a tavasz, mehetünk horgászni!
Sajnos nekem nem indult jól, hiszen a méhek és a tanulás mellett elég kevés időm volt horgászni, sőt szinte semennyi. De végre eljött március 25.-e. 3 an indultunk neki a Holtágnak, jött keresztapukám, az Ő fia, és én. Sajnos az óraátállítás szépen bekavart nekünk is, így 11 órára értünk ki, ahogy a csónakba pakolásztunk már ugrásokat láttunk, kis motor és az aksi jó szolgálatot tett, így gyorsan a helyre, ősszel megismert „titkos gazba” értünk, de mivel még nem nőt ki az „anyag” így nem tudtuk hova kell állni, így sikerül a csónakkal megzavarni a halakat, rengeteg túrás, örvény volt a helyen. Csónakból senki se horgászott partról nagyon sokan, jó idő volt, majdhogynem már nyár. barátom 6 méteres spiccbotra szerelt, amivel keszegezni próbált volna, de a törpeharcsák… Én egy úszósat szereltem fel, már mélységmérés közben üres horoggal! Törpeharcsát sikerült fognom, már itt gondoltam nem lesz ez így jó, sokan írtátok, hogy nagyon eszik a törpe, de ennyire??? Illetve elkészítettem egy fenekezőt, 25-ös főzsínorral, 22es előkével, kis horgokkal, semmi extra! Barátomnak sikerül vagy 40 darab törpét fognia, pedig a tápos etetésről gyorsan lemondtuk, nekem is sikerült vagy 15 darabot fognom, de közben bejelentkezett a fenekezőm is, pár perces küzdelem után, sikerült megfognom első 2012es pontyom, egy 33 centis kis tükrös képében! Közben pedig nagyon élt a víz, amerre csak néztünk, ugráltak a halat, mozgott a sneci, csak a keszegek nem mutatták meg magukat, barátom csalódására. Ő közben pergetni is próbált, sikertelenül. Majd egy kicsit pihenvén, csónakáztunk egyet, megpróbáltunk volna egy sekélyebb sásos helyett, de nagy volt a szél, így visszafordultunk, elindultunk a mélyebb rész felé, itt is egy sást vettünk célba, mikor oda értünk jeleztek a halak, hogy itt vannak, csak sajnos olyan kemény volt az ajzat, hogy nem bírtuk leszúrni a karókat, pedig próbálkoztunk bőszen. Nem maradt más, mint vissza az eredeti helyre, annyi különbséggel, hogy én kerültem baloldalra, barátom pedig a jobbra. Ez a részemről telitalálat volt! Mivel nem volt kedvem úszózni, és a fenekezővel jobban elértem a szélét a „gaznak” illetve a sásnak, így a másik botomat is fenekezőre szereltem át.
Gyorsan mind 2 botom-beélesítettem, aztán elkezdtem csúzlival lőni a helyeket, csemegekukoricával, és főt takarmány kukoricával, jó 30 percig semmi, próbáltam arrébb- arrébb dobni a szereléseket, néha raktam a kosárba egy kis anyagot, de az kár volt, mert elindultak a törpék, fogtam 2-3 „combosabb” példányt. Majd 1-1 szem keményebb kukoricára váltottam, meg is jött az első délutáni ponty, egy szép tőponty formájában, majd szünet, és egy kis csúzlizás után, megjött a következő ponty, nem túl nagy tükrös formájában. Majd az eddig „néma” botomon is kapásom volt, mikor bevágtam a halacska kiugrott a vízből, egy szép egészséges 31centis kis tőponty volt a tettes, gyorsan vissza is engedtem, miközben ezt hajtottam végre, a másik botomon ki spanolos kapás jelentkezett, a fék nem volt behúzva ez volt a szerencsém, egy szép 2-es tőponty érkezett. Barátom mondta még egyszer dobjam vissza a botom, közben Ő is fenekezőre szerelt, 18as főzsínorral, sajnos egy kapása volt csak, de a kis horogról meglépett a bajszos. ÉN viszont belenyúltam, a „fél órára” bedobott botom újból elsült, beengedés után nem gondoltam jobb halra, de sikerült a nap legnagyobb pontyát megfognom, szintén egy tőponty formájában.
Nagy szerencsém volt ezzel az évkezdéssel, 7 kapásom volt abból 6 pontyot sikerült fognom, nah meg a temérdek törpe amit ketten fogtunk barátommal, meglepő számomra hogy nem szakadtam be egy sem tépett meg, hiába nah nem erősek még a komák, de minden fárasztásnál éreztem,hogy „ a gaz” itt van, és reméljük fel is fog nőni! Nagyon élveztem a horgászatot, de szerintem aznap mindenki, sok helyen fárasztottak pontyokat, láttunk egy családi fárasztást is. Nagymama bevágott, nagypapa fárasztott, de sajnos nagy volt az erőltetés, így lemaradt a hal. Keresztapukámnak is volt pontykapás a sekélyben, de az gyorsan bemenekült a nádba. egésznap ugráltak a halak, élt a víz, mozgott a növényzet! Tényleg szép tavasz elé nézhetünk idén!
A halakról nem sikerült rendes képeket csinálni, a végén próbáltam a zsákmányról egyet készíteni, de a sötétben telefonnal nem lett az igazi, mielőtt jönnének a kérdése, és előbújna a magyar ember belőlünk, egy pontyot hoztam el, a többi a sekély helyen vissza lett telepítve, remélem nyáron a 2 szép tőponttyal sikerül találkoznom még! Soha rosszabb év kezdetett! J
Horgásztársi üdvözlettel,
Dexter
Gratulálok Dexter!
Szép kezdés! Remélem minden horgászatod ilyen sikeres lesz ebben az évben! Ja, és a többieknek, remélem észrevettétek, hogy az etető tápot kerülni kell a törpék miatt, csak a nagy szemes etető …
A képeket sajnálom nagyon, hogy nem láthatjuk, de biztos lesz még lehetőségünk megnézni tőled pár szép pontyos fotót!
Még egyszer gratulálok, és köszönöm a szép leírást!
Üdv:Feri
Gratulalok Dex igazan jo kezdesnek mondhato:-D Remelem hasonlo elmenyeket ad a viz nekem is ugy 6 ora mulva:-D
Telefonon nagyon rosszul mutatnak a képek, ma felrakom őket gépre, aztán küldöm, majd kiderül mi jöhet ki belőle! Tegnap Keresztapám nem hagyta annyiba, fogott egy 3ast 🙂 szal mozognak, amíg nem jön az ívás addig lehet őket fogni szerintem! Aztán megállnak, de aggasztó hogy se keszeg, se kárász…
Sok sikert Attila.